Brindisiben a Norman Atlantic

MTI/iho   ·   2015.01.02. 19:45
normatl_safe0

A hajóroncsra elsőként a katasztrófa okait vizsgáló olasz ügyészek léptek fel. A több ponton feketére égett hajót a dél-olasz Puglia tartományban levő kikötőben horgonyozták le. A Norman Atlantic fedélzetére senki más nem mehet az ügyben nyomozó olasz hatóságokat kivéve. A hajón még meg kell találni az eseményeket rögzítő fekete dobozt. Azt sem zárják ki, hogy a kompon további áldozatok lehetnek.

A szintén pugliai Bari ügyészsége eddig hat személy ellen indított vizsgálatot gondatlanságból okozott emberölés és hajótörés okozása miatt. Közöttük van a Norman Atlanticot üzemeltető olasz hajótársaság tulajdonosa, valamint a hajó kapitánya.

A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Daily Mail)

A december 28-án történt kompkatasztrófa összesen tizenhárom halálos áldozatot követelt. Tizenegy személy közvetlenül a katasztrófa következtében, míg két matróz a vontatás előkészítésekor vesztette életét. Azt ugyanakkor még mindig nem tudni, hogy pontosan hányan utaztak az olasz hajón. Görög adatok szerint az utasok és legénység száma négyszázhetvennyolcat tett ki. Az olasz ügyészség szerint azonban ennél többen voltak, közöttük a hajón elrejtőzött illegális bevándorlók is, és mintegy száz emberről nincs hír.

Az olasz komphajó a görögországi Patrasz kikötőjéből tartott az olaszországi Anconába, és Othonoi görög szigettől hatvan kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést, miután rakterében vasárnap hajnalban tűz ütött ki.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek