Bringát vihetünk vonaton, külföldre is

iho   ·   2013.04.12. 12:49

A kerékpárosokat érintő fejlesztések folyamatosak, a vasúttársaság elkötelezett a biciklisek egyre jobb kiszolgálásában, hiszen évente több mint háromszázezer kerékpáros választja az utazásához és a kerékpárok szállításához a vonatokat – olvasható a vasúttársaság weboldalán.

Ebből a szempontból a legnépszerűbb kiránduló célpont hazánkban a Dunakanyar, a Balaton, a Tisza-tó és a Fertő tó, ahová a hétvégétől egészen őszig nagy befogadóképességű kerékpárszállító járművek is járnak. Ezek előnye, hogy akár harminc bicikli szállítására alkalmasak, továbbá tíz lehajtható ülésen, illetve egy nyolc férőhelyes fülkében lehetséges a kerékpárokkal az együtt utazás. A kocsik praktikus, a bicikli felrakásának és levételének megkönnyítésére szolgáló nagyobb, oldalsó rakodó ajtókkal rendelkeznek.

Ezen felül a vasúttársaság az egész ország területén vonattal és kerékpárral kirándulók számára kedvezményes, 420 forintos túrajegyeket vezetett be. Ennek előnye, hogy az ország bármely területéről elindulva, a megtett távolságtól függetlenül, egységesen 420 forintért lehet a bicikliket szállítani.

A MÁV-Start Zrt. kiemelt céljai között szerepel, hogy a külföldre utazók számára is számos vonatán biztosítani tudja a kerékpárok szállítását. Kiváló úti cél lehet, a már 5 euróért megváltható nemzetközi kerékpárjeggyel Szlovákia, Románia, Horvátország, Szlovénia és Szerbia vagy a 10 euróért megvásárolható kerékpárjeggyel Ausztria, Lengyelország, Csehország és Németország.

A kerékpáros szolgáltatásokkal kapcsolatos aktuális információk a MÁV-Start kerékpáros oldalán találhatók.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

A zöld Bobók nyomában

Vörös Attila   ·   2020.05.13. 18:00
A Szabadkikötőben általában a Kocúr mellett egy Bobó dolgozik. Ez néha zöld, ritkábban pedig a Kocúr helyett is Jendrassik duruzsol.