BUD: akár a hetvenes években

MTI/iho   ·   2020.10.09. 09:00
00_bud1973

Kicsivel több mint 88 ezer utas fordult meg szeptemberben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 94 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Utoljára 1973-ban regisztrált ennyi turistát az év kilencedik hónapjában a nemzetközi repülőtér.

Az üzemeltető Budapest Airport szerint nem csak éves összevetésben jelentős a forgalomcsökkenés, az előző hónaphoz, augusztushoz képest közel 78 százalékkal kevesebben utaztak a légikikötőn keresztül. Ebben az évben Ferihegyen eddig 3,6 millió érkező és induló fordult meg.

(fotók: Fortepan)

A légi áruszállítás ugyanakkor ezen adatokhoz képest jól teljesít: szeptemberben 11 ezer tonna árut kezeltek, 2,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A repülőtér üzemeltetője közleményében hangsúlyozta, az árukezeléssel foglalkozó Cargo City felkészülten várja a második hullám alatt érkező egészségügyi szállítmányokat, és megkezdték az előkészületeket a majdani vakcina szállításához és tárolásához.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.