Burkolt midipótlás

Kengyel Kristóf   ·   2011.08.19. 20:30
kiskép

Korábban beszámoltunk arról, hogy a BKV krónikus állapotban lévő midi buszait a szándék ellenére sem sikerült lecserélni az elmúlt két évben. Csak erős túlzással nevezhetjük tűzoltásnak a várban egyre-másra megjelenő hazai és külföldi gyártók buszait. Információink szerint hamarosan húsz 405-ös Ikarus újul meg, amelyekből az első fecske már forgalomba is állt.

A midi hiány továbbra is fennáll, ezért érdekes trükköt vetett be a BKV erre a hétvégére. Ahogy tegnap megírtuk, ideiglenes járatot indítottak 216-os jelzéssel a Deák és Dísz tér között, a Mesterségek Ünnepének idejére. A buszok rövidített útvonalon közlekednek a 16-oshoz képest, ahogy az a BKV honlapján is szerepel.

Ma kiderült, hogy a BKV igen előrelátó volt. Az történt ugyanis, hogy késő délelőttre a 16-os vonal midi buszai sorra kidőltek, és végül az egész vonalon egyetlenegy 405-ös maradt.

Jól látszik a képen, hogy a felső végállomáson sokan hagyják el a buszt<br>(fotó: Kengyel Kristóf)

Az új 216-os viszonylat sem úszta meg a forgalmi akadályok miatti késést. Volt olyan, hogy három 415-ös állt 216-ra táblázva a Deák téren. Így akár gyalog is hamarabb fel lehetett jutni ma a Dísz térre.

Minden nehézség ellenére a járat beváltnak tűnik, igen sokan használják. Érdemes elgondolkodni azon, hogy amíg a midi problémák meg nem szűnnek, nem kellene-e megtartani a járatot. Jelenleg erre az esély kevésnek bizonyul, hiszen a hamarosan kezdődő iskolaszezon is hatalmas kihívások elé helyezi a BKV buszállományát.

Kapcsolódó hírek