Bz-utódnak is megfelelő RS Zerók érkezhetnek a dán sínekre

Tachu Bence   ·   2026.10.16. 12:00
_stadler_rs_

A hír jelentősége egyebek mellett abban rejlik, hogy a 2024-es Innotranson bemutatkozott motorkocsinak ez az első kereskedelmi megrendelése.

A Koppenhága környéki elővárosi vonalakat üzemeltető Lokaltog a Stadler RS Zeróját hirdette ki nyertesnek a vonatkozó közbeszerzésen – a svájci gyártó ajánlata a Končarét előzte meg, ugyanakkor török Bozankaya pályázata nem felelt meg a kiírásban rögzített feltételeknek.

Az RS Zerót a Stadler az RS1 alapján alacsony forgalmú, nem villamosított mellékvonalakra fejlesztette ki, ahol manapság még szinte kizárólag dízeles járművek közlekednek. Ezzel szemben a Zero a legmodernebb környezetbarát hajtástechnológiákkal, hidrogén-robbanómotoros (HEMU), illetve akkumulátoros villamos meghajtással (BEMU) érhető el. A jármű egy, illetve kétrészes változatban is rendelhető, és konfigurációtól függően 63–75, illetve 150–175 ülőhelyet nyújt. Engedélyezett legnagyobb sebessége 120 kilométer/óra.

A dán vasúttársaság négy, egyenként egyrészes Zerót venne az akkumulátoros verzióból. A feltételes mód magyarázata, hogy a szerződéskötés még nem történt meg, mert az illetékes regionális tanácsnak is rá kell bólintania az üzletre. Amint ez megtörténik, a járművek 2031-ben állhatnak szolgálatba.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter már többször is utalt a magyar Bz-flotta igencsak esedékes leváltására (az idei berlini Innotranson megfordulva a CAF ott kiállította járművével példálózott), egy esetleges közbeszerzésen pedig jó eséllyel versenyezne az – Berlinben már két évvel ezelőtt közszemlére tett – RS Zero is. Így könnyen elképzelhető, hogy egyszer majd a magyar mellékvonalakon is találkozhatunk hasonló vonatokkal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Rekordokkal zárult a jubileumi InnoTrans

iho/vasút   ·   2026.10.07. 12:20

Szinte minden területen rekordokat könyvelhet el a harmincadik születésnapját ünneplő berlini szakkiállítás. A számadatok mellett a látogatók és a kiállítók szakmai színvonalát és elégedettségét tekintve is kiemelkedően teljesített a rendezvény.