Emeletes távolsági buszokat és helyközi csuklósbuszokat venne a Volán
Százöt korszerű, légkondicionált, kétszintes autóbuszra, valamint kétszázötven csuklós kocsira írnak ki közbeszerzést.
Százöt korszerű, légkondicionált, kétszintes autóbuszra, valamint kétszázötven csuklós kocsira írnak ki közbeszerzést.
Mivel a társaság nyerte a tárgyban kiírt koncessziós pályázatot, a következő évtizedben is a MÁV-csoport lesz Magyarország kizárólagos autóbuszos helyközi személyszállítási közszolgáltatója.
A MÁV-csoport új vasúti menetrendjében kevés változással kell számolni – egyes mellékvonalakat leszámítva. A HÉV-vonalak menetrendje nem változik, a Volán-járatoknál viszont több módosítást is bevezetnek.
Egy helyi járatú autóbusz ütközött össze a Volánbusz egyik helyközi járatával.
Utolsó fázisához érkezett a kártyaterminálok telepítése a Volánbusz járművein.
Szolgáltatást fejleszt a Volánbusz: idén szeptemberig a társaság valamennyi helyközi járatán elérhetővé válik a készpénzmentes jegy- és bérletvásárlás. Az első elektronikus fizetést lehetővé tevő eszközöket a tesztüzem után a Pest vármegyében közlekedő autóbuszokra telepítik fel.
Az első szóló Econell 12-esek augusztusban álltak forgalomba Kaposvár, Siófok, Nagyatád, Barcs és Marcali vonzáskörzetében, az utolsók pedig november során veszik fel a munkát.
A budaörsi lakosok érdeke, ezért Budaörs városvezetése is mindent megtesz azért, hogy lehetővé tegye a lakosságnak a megfizethető, kényelmes közlekedést, amibe a helyközi járatok szolgáltatásának támogatása is tartozik – reagált a település önkormányzata az ÉKM korábbi közleményére.
Az ország tizenöt megyéjének helyközi-távolsági vonalain osztotta el a járműveket a Volánbusz.
A Volánbusz összesen kétszáznégy kocsit vesz az MAN-től, melyek közül Győr-Moson-Sopron megye húszat kap.