keleti pályaudvar

Vasút Nagyvasút

Főpályaudvar Budapesten: végleg lemondtak róla?

iho/vasút   ·   2015.08.09. 18:45

Óriási beruházás, nem hozna jelentős változást: így összegezte a Napi Gazdaságnak a MÁV, miért mondott le (végleg) a budapesti központi pályaudvarról. Szerintünk viszont lenne értelme, sőt. Meg is írtuk annó az Indóházban. Múltidéző a budapesti átszálló vasútállomás megvalósításáról.

Vasút Nagyvasút

Isten éltessen, Keleti pályaudvar! – 3. rész

iho   ·   2014.08.18. 16:30

Százharminc éve, 1884. augusztus 16-án adták át az utazó közönségnek a Keleti pályaudvart, akkori nevén a Központi pályaudvart. Ebből az alkalomból úgy, ahogy annak idején 2006-ban az Indóház vasúti magazinban megjelent, három részben taglaljuk a pályaudvar történetét.