Arénaavatás: több kocsi a délutáni és éjszakai vonatokon

iho/vasút   ·   2019.11.15. 11:28

Az aréna avatóünnepségére sokan vonattal érkeznek és a rendezvényt követően is rengetegen indulnak útra vasúton, ezért a MÁV-Start számos vonalon több kocsival közlekedteti a vonatokat a megnyitó előtti és utáni órákban. A győri (1-es), az esztergomi (2-es), a székesfehérvári (30a), a pusztaszabolcsi (40a), a szobi (70-es), a veresegyházi (71-es), a hatvani 80a), a lajosmizsei (142-es) és a kunszentmiklósi (150-es) vonalakon számíthatnak az utasok hosszabb vonatokra. Főként a késő este, éjszaka Budapestről kifutó járatokat kell erősíteni, mert a több tízezer szurkoló jelentős része egyidőben indul haza elővárosi otthonába.

Pénteken déltől késő estig módosul a Budapest és Hatvan között közlekedő intercitypótló buszok indulási és érkezési megállója, mert a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcát lezárják egy rendezvény miatt. A Hatvanba induló pótlóbuszok november 15-én, pénteken déltől a nap hátra lévő felében, a Verseny utca helyett a 178-as BKK buszok Thököly út melletti parkolónál található tárolóhelyéről indulnak. Ez a megálló mintegy százhúsz-százharminc méterre van a Keleti pályaudvar Thököly úti oldalán lévő kijárataitól. Az első érintett járatok, vagyis az IC504-es számú Lillafüred IC pótlóbuszai 12 óra 5 perckor indulnak, és módosított útvonalon mennek az M3-as autópályáig. Az utolsó érintett járat, az IC518-as számú pótlóbusz 19 óra 40-kor indul Hatvanba.

A Hatvanból induló IC-pótló buszok a Keleti pályaudvar közelében, a Kerepesi úton található 73-as és 76-os BKK trolibuszmegállóba érkeznek. Első ilyen járatról, az IC517-es számú, Sajó IC pótlóbuszairól 11 óra 58-kor már itt szállnak le az utasok. Az ide érkező buszok is módosított útvonalon jönnek az M3-as autópályáról.

A reggel és délelőtt közlekedő pótlóbuszok még a Verseny utcai megállóból indulnak és oda is érkeznek. Az utasok tájékozódását plakátok és útirányjelző táblák segítik a Keleti pályaudvaron és környékén. Délután a közúti korlátozások miatt várhatóan a pótlóbuszok is hosszabb menetidővel közlekednek majd.

A Budapest–Hatvan vasútvonal felújítása miatt idén februártól pótlóbuszok közlekednek a vonatok helyett. A pályafelújításról, a módosított menetrendekről, valamint a pótlóbuszokról www.mav.hu/bphatvan oldalon tájékozódhatnak az utasok részletesebben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek