Elhunyt Márkus Imre
A MÁV Zrt. felügyelőbizottságának volt elnökét, a MÁV-Trakció Zrt. egykori vezérigazgatóját, szakszervezeti vezetőt 71 éves korában érte a halál.
A MÁV Zrt. felügyelőbizottságának volt elnökét, a MÁV-Trakció Zrt. egykori vezérigazgatóját, szakszervezeti vezetőt 71 éves korában érte a halál.
A kérés meglepő és a pályázat jelenlegi fázisában nem is teljesíthető, mivel a kért információk, adatok túlnyomó többsége csupán a beérkezett ajánlatok értékelése, majd az azokra épülő koncepciók kidolgozása után állhat rendelkezésre.
Jövőre válik teljessé a jelenlegi MÁV-csoport integrációja. A leányvállalatok, elsősorban a MÁV-Start Zrt., a MÁV-HÉV Zrt. és a Volánbusz Zrt. egyesülésével létrejön a teljes cégcsoport tevékenységét irányító MÁV Zrt.
Vagy, ha úgy tetszik, ennyit ad át a MÁV üzemeltetésre, köztük olyanokat, mint a 20-as, a Bakonyvasút, a 26-os Keszthelyig, vagy a 17-es Nagykanizsáig, az őrihodosi irányról nem is beszélve. Kilencszáz munkavállaló is átmegy.
Három plusz egy nagy szervezeti egységbe tömörülve 2025 elején indul a nemzet közlekedési vállalata.
Az eljárás nem kötelezi szerződéskötésre a MÁV-csoportot, pénzmozgással sem jár, de a piacot meg lehet szondáztatni – egyébként 950 milliárdos üzletről van szó.
A Hungrail október elején tartott Magyar Vasút konferenciáján pályavasúti kérdések is felmerültek. A MÁV Zrt. javaslata szerint a HHD bizonyos szempontok szerinti mérséklésével ösztönöznék a vasútvállalatokat forgalmaik növelésére. A magánvasúti érdekképviseletet kérdeztük a javaslat fogadtatásáról.
Az éjszakai órákban nagygépes vágányszabályozást végeznek, ami a megszokottnál nagyobb zajjal jár.
Miután a Gyökeres- és a Répás-árok fölött megszületett az áthidaló megoldás, a még hátralévő rekonstrukciós teendők végeztével a 11. számú vasútvonalon október 6-tól ismét teljes hosszban közlekedhetnek a vonatok.
Körlevélben fordult a hazai sajtóhoz a szakminisztérium, mondván az ÉKM a Komlót keresztülszelő vasúti pálya kiváltásának vizsgálatát és nem megszüntetését rendelte el. Megismerhetik a helyi polgármester régikeletű szándékát is, de akkor hol van itt a 360 fokos fordulat?
Száznegyven éve nyitott meg a Keleti, 1884. augusztus 16-án gördült ki az első vonat a pályaudvarról Miskolc irányába. A kerek születésnapra változatos programokkal készült a vasúttársaság a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt.
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton augusztus 19-én tartják a „Gyermekvasút nyomában” elnevezésű, húsz kilométeres éjszakai teljesítménytúrát. Az ünnepi hétvége minden napján nosztalgiavonatokkal is várják a kisvasutazni indulókat.
A magyar kormány ötpontos közlekedési akciótervet hirdet – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter a tárca sajtótájékoztatóján, a közlekedési infón. A terv megvalósítása a MÁV élén lezajló személycserékkel indult.
Pafféri Zoltán helyébe szeptember elsejétől Hegyi Zsolt, a MÁV-Start szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese lép.
Szajol állomáson megjavították a biztosítóberendezést – adta hírül a MÁV. Azt már mi tesszük hozzá, az üzemzavar hátterében az állt, hogy egy vasutas a villanykapcsoló helyett a biztosítóberendezés vészleállításgombot nyomta meg.