pályafelújítás
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások szeptember 23-ától
Javában tartanak az őszi karbantartások. Vannak olyan vasútvonalak is közöttük, ahol a pótlóbuszok nem tudják követni a teljes vonalat, kimaradnak vasúti megállók, illetve csak jókora kerülővel lehet oda jutni. Figyeljék a kiírásokat!
Villamosíthatják a 101-es vonalat
Kiírták a közbeszerzést a Püspökladány és Biharkeresztes országhatár közötti pálya villamos üzeművé történő fejlesztésére.
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások szeptember 2-ától
Szépen lassan elfogytak a pályafelújítások, majdnem minden munka elkészült. Persze azért maradt még pár, ezeket soroljuk föl.
Próbázó KISS-ek, légiparádé Budapesten – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló augusztus 19-étől augusztus 25-éig.
Hamarosan megújulhat a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal
Még augusztusban dönthet a magyar kormány a közbeszerzés kiírásáról. A munkálatok várhatóan 2020-ban vagy 2021-ben kezdődhetnek meg.
Még négy hétig üzemel idén a balatonfenyvesi kisvasút
Szeptember 9-étől folytatódik a pályafelújítás, de előtte 7-én még kisvasúti nappal és színes programokkal zárják a szezont.
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások augusztus 12-étől
Elfogytak a „kis munkák”, a már jól ismert felújításokkal foglalatoskodnak a pályamunkások.
3, 28A, 37, 37A, 62, 62A
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások augusztus 5-étől
Kezdődik a szegedi „nehezülés”, de a 100-ason is van még mindig friss munka. Kerül a pécsi intercity: figyeljenek továbbra is mielőtt vonatra szállnak!
Terelve járnak hétfőtől három hétig a pécsi IC-k
Vágányzár lesz augusztusban a Gödöllői HÉV-en
Menthetetlen: viszlát, szoboszlói víztorony!
Közel van a felsővezetékekhez, a bontást jóváhagyták. Július 31-éig él még.
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások július 29-étől
Két fontos regionális pályafelújítással bővült a már szokásosnak mondható vágányzári hírösszefoglaló: a Szombathely–Nagykanizsa vonalon, illetve Abaújszántó és Hidasnémeti között nehezedik a közlekedés.
M3: újjászületnek a Nagyváradi téri kitérők
A teljes vasúti pályaszerkezet is megújul, ezáltal korszerűbbé, megbízhatóbbá, még biztonságosabbá válik a metró közlekedése.