Újabb fázisába lép a Nyugatiba vezető pályaszakasz felújítása

iho/vasút   ·   2020.06.11. 18:00
400px_koki_felujitas

A 100a jelzésű Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonal Nyugati pályaudvar és a kőbányai teherpályaudvar közötti pályaszakasza már nagyon elhasználódott, több helyen negyven vagy hatvan kilométer per órás sebességkorlátozások vannak érvényben. Emiatt is szükséges a vasúti pálya felújítása az ország egyik legforgalmasabb, naponta több mint 30 ezer utast szállító vonalán, hogy a műszaki meghibásodásokat, üzemzavarokat minimálisra csökkentsék és visszaállítsák a nyolcvan kilométer per órás pályasebességet. A ceglédi vonal pályahálózatának karbantartására a MÁV mintegy négymilliárd forintot csoportosított át idén saját forrásból. A ceglédi elővárosi, a debreceni, szegedi és lajosmizsei vonatokat érintő sebességkorlátozások megszüntethetők, és így várhatóan a menetrend szerinti közlekedés is javulni fog.

Az előkészítő munkák május közepén, a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításával egyidőben kezdődtek meg a pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti szakaszon. A következő fázisban, június 20-ától augusztus végéig jelentős módosítás lép életbe, több járat indulási és célállomása megváltozik.

Az idei felújítás keretében a MÁV FKG szakemberei számos váltót (kitérőt) cserélnek, 5,6 kilométeren átépítik a vágányokat. A beruházás során a távközlési eszközöket, a biztosítóberendezéseket és a felsővezetéket is karbantartják, fejlesztik. A felújításba vont vágányokkal és kitérőkkel összefüggésben a meglévő váltófűtési rendszereket is korszerűsítik, ennek köszönhetően váltóelfagyási hiba és ebből adódó vonatkésés nem várható a téli időszakban. A mostani karbantartás ideje alatt csak egy vágányt zárnak le, így a másikon folyamatosan folyhat a közlekedés. Emellett elvégzik a Dózsa György úti híd és a Kacsóh Pongrác úti gyalogos aluljáró szigetelési munkáit, valamint meghosszabbítják és magasítják az Erzsébet Királyné úti gyalogos aluljáró szegélyét.

A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításával egyidejűleg a Kőbánya-Kispest felől befutó vágányok átépítése is megtörténik (fotó: MÁV-Start)

A május 11-étől augusztus végéig tartó munkálatok során a lehető legkisebb környezeti zajterhelésre törekszenek, de a korszerű földmunkagépek, vasúti és közúti tehergépjárművek, illetve pályafenntartási gépek is kelthetnek a szokottnál erősebb zajt. A Városligetnél az induló személyszállító vonatoknak és a pályaépítő gépeknek a vasúti hatósági előírások miatt rövid hangjelzést kell adni a munkaterületeknél a hajnali és éjszakai időszak között. A zajterheléssel járó munkavégzés miatt a lakosság megértését és türelmét kéri a vasúttársaság.

A Nyugati tetőszerkezetének felújítása és a bevezető pályaszakasz karbantartása június 19-éig leginkább a záhonyi vonal sebesvonatait érinti, azok a Nyugati helyett Zuglóból indulnak, és oda érkeznek. Június 20-ától a nyár végéig a ceglédi, a szegedi és a lajosmizsei vonalakon kell számítani jelentős korlátozásokra. A reggeli csúcsidőszakban nagyobb utasforgalom alakulhat ki a Kőbánya-Kispest és a Nyugati közötti járatokon. A szegedi intercityk végállomása munkanapokon Zugló lesz, a hétvégéken pedig Kelenföld, és nagyobb átszállási idővel is számolni kell. Az éjszakai vonatok esetében pedig a Nyugati helyett Zugló, illetve Kőbánya-Kispest lesz a végállomás. A forgalomszervezésnél figyelembe kellett venni azt is, hogy tart a Nyugati tetőzetének felújítása, a vonatok a csarnokba nem tudnak bejárni, változott a pályaudvar kapacitása is.

Június 20-ától július 24-éig – három hétvége kivételével – az alább módosítások lesznek érvényben:

  • Az alapmenetrendtől eltérően a vonatok korábban indulnak a Nyugatiból és később érkeznek oda.
  • Az egyvágányú szakaszon a lehető legnagyobb átbocsátás miatt nem irányonként felváltva közlekednek a vonatok, hanem viszonylag rövid időn belül 3-4 vonatot indítanak egy irányban egymás mögött, majd pedig az ellenkező irányba is 3-4 járatot indítanak – a megfelelő biztonsági távolságot betartva.
  • Hajnali 4 óra és 22:15 között a Nyugatiba, illetve a Nyugatiból óránként négy-négy vonat közlekedhet mindkét irányban. Napközben a zónázó vonatok Cegléd felé a Nyugatiból minden óra 1 perckor indulnak, a főváros felé pedig óra 57 perckor érnek a Nyugatiba. Óránként egy monori személyvonat a Nyugatiból óra 6 perckor indul és óra 52 perckor érkezik a Nyugatiba. A lajosmizsei vonalon a személyvonatok a Nyugatiból óra 16 perckor indulnak, és óra 42 perckor érkeznek a főpályaudvarra. A nyíregyházi és záhonyi InterCity-k a Nyugatiból óra 21 perckor indulnak, és óra 37 perckor érkeznek a Nyugatiba.
  • A reggeli csúcsidőszakban munkanapokon 8 óráig óránként egy-egy plusz vonat is közlekedik Cegléd felől a Nyugatiba.
  • A szegedi intercityk munkanapokon Zugló, a hétvégéken pedig Kelenföld állomásig mennek és onnan is indulnak. A szegedi IC-k esetében mintegy harminc perces átszállási idővel kell számolni a Nyugatiba tartva, illetve onnét átszállva. (Hétvégén, Monoron a zónázó és a személyvonatok között az átszállási idő 16 perc helyett 46 percre növekszik.)
  • Munkanap szintén Zuglóból, hétvégén Kelenföldről közlekedik a 7020-as számú, S20-as jelzésű, 4:19-kor Szegedre induló, valamint a 7028-as számú, Zuglóból 22:12-kor, Kelenföldről 21:48-kor Kecskemétre induló személyvonat. A 4:34-kor Szegedről induló, 7009-es számú gyorsvonat, valamint a Kecskemétről 4:31-kor induló 7029-es személyvonat munkanapokon csak Zuglóig, hétvégenként Kelenföld állomásig közlekedik.
  • Egyes elővárosi vonatok, valamint a Debrecenből 3:26 órakor induló, 6299-es számú és a Debrecenből 4:16 órakor induló, 6099-es számú vonatok kivételével a Budapest–Szolnok–Debrecen–Záhony vonali sebesvonatok Zuglóig közlekednek, illetve onnan indulnak.
  • Június 19-étől éjszaka 22:15 és 4:00 között a ceglédi, debreceni és a lajosmizsei vonal járatai Zuglóig közlekednek és onnan is indulnak, mert ekkor a Nyugatiba vezető mindkét vágányon dolgoznak és lezárják azokat.
  • Július 6-ától 11-éig éjszakánként 22:15 és 4:00 között a ceglédi és a lajosmizsei vonalon közlekedő járatok csak Kőbánya-Kispestig mennek és onnan fordulnak.
  • A lajosmizsei (142-es) vonalon végzett karbantartás miatt július 4-étől 19-én éjfélig Kőbánya-Kispest és Dabas között is pótlóbusz szállítja az utasokat. A Nyugati és Kőbánya-Kispest között ingázó vonattal lehet utazni.
  • A vasúttársaság a BKK-val is egyeztet, mert sok utas várhatóan a helyi közlekedési eszközöket választja, azonban az M3-as metró felújítása miatt össze kell hangolni az utazási lehetőségeket, valamint garantálni kell az éjszakai vonatok utasainak eljutását a Nyugati és Zugló, illetve Kőbánya-Kispest között. A vasúttársaság viszonylati felármentességet vezet be a ceglédi, a debreceni és a szegedi vasútvonalakon közlekedő vonatokra az alábbiak szerint:
    • A Budapest-Nyugati–Kőbánya-Kispest szakaszon közlekedő feláras vonatok (ideértve a Zuglótól, illetve Zuglóig meghirdetett feláras vonatokat is) ezen a szakaszon felár megváltása nélkül vehetők igénybe.
    • Amennyiben a szegedi vasútvonalon közlekedő feláras vonat kiindulási vagy célállomása Budapest-Kelenföld, akkor a felármentesség Budapest-Kelenföld–Kőbánya-Kispest szakaszra vonatkozik.

A munkálatok idején számos vonat érkezik máshova a Nyugati helyett, többnek például Zugló lesz a végállomása (fotó: Vörös Attila)

Három hétvégén (július 3-án 22:15-től 6-án 4 óráig, 10-én 22:15-től 13-án 4 óráig, valamint 17-én 22:15-től 20-án 4 óráig) a Nyugati és a kőbányai teherpályaudvar között végeznek karbantartást, ezért az alábbi korlátozásokra kell készülni:

  • Hajnali 4 órától 22:15-ig 3-4 pár vonat tud közlekedni. (Napközben a Budapest és Cegléd között közlekedő zónázó Nyugatiból minden kerek órakor indul, ellenkező irányból óra 59 perckor érkezik a Nyugatiba. Óránként egy Budapest–Monor között közlekedő személyvonat a Nyugatiból óra 5 perckor indul és óra 54 perckor érkezik oda. Budapest–Lajosmizse, illetve Dabas között közlekedő személyvonatok Nyugatiból óra 10 perckor indulnak, és óra 49 perckor érkeznek a pályaudvarra. A Budapest és Nyíregyháza, Záhony között közlekedő intercityk a Nyugatiból óra 16 perckor indulnak, és óra 44-kor érkeznek a Nyugatiba.
  • A reggeli időszakban a debreceni fővonali IC-k közlekedéséig 6 és 8 óra között óránként három-három vonat érkezik Nyugatiba. A többi vonat Kőbánya-Kispestig, illetve Kőbánya-Kispestről jár.
  • A szegedi intercityk Budapest-Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnan indulnak. Kelenföldről közlekedik a 7020-as számú, S20-as jelzésű 4:19-kor Szegedre induló, valamint a 7028-as számú, Zuglóból 22:12-kor, Kelenföldről 21:48-kor Kecskemétre induló személyvonat. A 4:34-kor Szegedről induló, 7009-es számú gyorsvonat, valamint a Kecskemétről 4:31-kor induló, 7029-es számú személyvonat Kelenföld állomásig közlekedik.
  • Monoron a zónázó és a személyvonatok között az átszállási idő 16 perc helyett 46 percre növekszik. A szegedi intercityk esetében mintegy harminc perces átszállási idővel érhető el a Nyugati.
  • Éjszaka 22:15-től 4 óráig a ceglédi és a lajosmizsei vonal felől csak Kőbánya-Kispestig tudnak közlekedni a vonatok, illetve onnét is indulnak.

Július 25-én és 26-án (szombaton és vasárnap) részben szünetel majd a közlekedés a Nyugati pályaudvaron:

  • Zugló felől nem lehet közlekedni a Nyugati pályaudvarra. A szegedi intercityk Budapest-Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnan indulnak.
  • Kelenföldről közlekedik a 7020-as számú, S20-as jelzésű 4:19-kor Szegedre induló, valamint a 7028-as számú, (Zuglóból 22:12-kor, Kelenföldről 21:48-kor) Kecskemétre induló személyvonat. A 4:34-kor Szegedről induló, 7009-es számú gyorsvonat, valamint a Kecskemétről 4:31-kor induló, 7029-es számú személyvonat Kelenföld állomásig közlekedik.
  • A debreceni, záhonyi vonali sebesvonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek, és onnan fordulnak vissza. A többi vonat Zugló megállóhelyről indul és oda érkezik.

A július 27-étől augusztus 31-éig tartó időszakban pedig a június 20-ától július 24-éig tartó periódushoz hasonló korlátozások várhatók. Augusztus 19-étől 21-éig éjszaka az ünnep miatt nem lesz kettős vágánykorlátozás a Nyugatiba vezető pályaszakaszon, ezért néhány vonat a Nyugatiból indulhat, illetve oda érkezhet. A következő ütemekhez kapcsolódó további nyári menetrendmódosításokról a későbbiekben ad tájékoztatást a vasúttársaság.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek