CSeries: mennyi az annyi?

iho   ·   2013.09.17. 14:00
cim2

Ellentmondásos nyilatkozatok hangzottak el az első repülés utáni sajtóértekezleten a kanadai Mirabelben arról, vajon valójában mennyibe került illetve kerül a Bombardier új gépcsaládjának fejlesztése.

Mint a Flightglobal beszámolójából kiderül, a Bombardier Commercial Aircraft elnöke, Mike Arcamone az erre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva először elismerte, hogy az eredetileg tervezett 3,4 milliárd amerikai dollárhoz képest a projekt költsége 500 millióval emelkedett, most nagyjából 3,94 milliárdnál tartanak a becslések. A félmilliárdos különbséget Arcamone nem a program csúszásával és túlköltekezéssel, hanem az eredeti becslés téves mivoltával magyarázta.

A sajtótájékoztató további részében azonban egy Bombardier-alkalmazott egy papírt csúsztatott Marc Duchesne szóvivő elé, aki a rendezvény moderátora volt, és aki a sajtóértekezletet megszakítva korrigálta főnöke állítását: kijelentette, a projekt költsége maximum 3,4 milliárd dollár, semmiképp sem 3,9 vagy megközelítőleg négy.

A sajtóértekezlet végén az újságírók ismét megkérdezték az elnököt, Arcamone ezalkalommal már azt állította, hogy ő is 3,4 milliárdot mondott, de jelezte, ez egy átlagszám, a beszállítók költségei miatt ez az érték állandóan fluktuál. De az átlag 3,4, erősítette meg, hozzátéve, hogy a Bombardier igyekszik ehhez az összeghez tartani magát.

Végül a szóvivő, Duchesne egy külön nyilatkozatban elszámolás-metodikai különbségekkel magyarázta az 500 millió dolláros differenciát.

Mint azt korábban jeleztük, az új utasszállítóra jelen pillanatban 177 megrendelése van a gyártónak, reményei szerint ez 300-ra növekszik még a tesztidőszak lejártáig, vagyis a következő egy év alatt. A gépek pontos eladási ára természetesen mindig a légitársaság és a gyártó külön tárgyalásainak eredménye, de iparági becslések szerint ez a 300-as szám azért lenne fontos, mert ennyi példány eladása fedezné nagy vonalakban a fejlesztés költségeit, bár az nem világos, hogy ez melyik összegre vonatkozik, a négymilliárdhoz közeli számra vagy a félmilliárddal kisebbre.

Iparági megfigyelők ugyanakkkor hozzáteszik, hogy a fejlesztési költségek szinte valamennyi, az elmúlt évtizedekben piacra került új repülőgéptípus esetében jóval meghaladták a tervezett szintet, mint ahogy a többhónapos, sőt többéves csúszások sem számítanak manapság már rendkívülinek egy-egy új típus programjában.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Szintet lép az Alstom

iho.hu   ·   2024.04.14. 17:00

Hozzávetőlegesen hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom vasúti forgóvázkereteket előállító gyára Mátranovákon.