CSeries-siker, 40 gépes megrendelés

iho   ·   2014.09.30. 10:00
cim5

A Macquarie AirFinance nevű lízingcég a kanadai gyártó utasszállítójának nagyobb (még fejlesztés alatt álló) 300-as modelljére adott fel negyvengépes rendelést tízgépes opciós lekötés kíséretében. A példányok átadása 2017 és 2019 között történik majd, de hogy mely légitársaságok fogják ezeket a gépeket majd bérelni, arról egyelőre nincs adat.

Az írországi anyacéghez tartozó lízing-vállalkozás jelenleg összesen 136 sugárhajtású utasgép birtokosa, ezek 43 országban 136 üzemeltetőnél repülnek. A döntés azonban elsősorban a gyártó számára jó hír, azután, hogy az alapverzió berepülési programját hajtómű-problémák miatt három hónapra fel kellett függeszteni.

Mint arról többször beszámoltunk, az első protopéldány egyik hajtóműve a földi tesztek során május végén gyakorlatilag felrobbant és ez a gép törzsén és szárnyán is okozott rongálódásokat. A gépet kijavították, a hiba eredete tisztázott, és a Bombardier azt ígéri, hogy a kihagyás ellenére jövőre a tervek szerint sikerül befejezni a programot, a típus megkapja a légialkalmassági engedélyt és az első gép átadható az első felhasználónak. Ugyanakkor az sem használt az új típus jó hírnevének, hogy a svéd Braathens Aviation, az eredeti kibocsátó légitársaság elhalasztotta a maga gépeinek átvételét.

Az üzlet bejelentésekor a Bombardier Commercial Aircraft elnöke, Mike Arcamone azt emelte ki, hogy amint a berepülési program igazolja a gép várt gazdaságossági értékeit, a megrendelések száma gyorsan felfut majd. A lízingcég vezetője pedig azzal magyarázta a döntést, hogy a CS300 az egyetlen olyan gép, amit valóban a 100-150 üléses kategóriára optimalizált a gyártó, a fejlett technológia, a gazdaságos és környezetbarát üzemeltetés teszi vonzóvá a típust.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek