Csődközelben a Malév GH és az Aeroplex

iho   ·   2016.06.07. 12:32

Közel egymilliárd forintos mínusszal zárta tavalyi évét, és csődközelbe került az egykori Malév két leányvállalata, amelyek működése állami mentőöv híján biztosan ellehetetlenül – írta a két vállalkozás mérlegadataira hivatkozva a Népszabadság kedden.

Az Airportál által is ismertetett cikk szerint a földi kiszolgálással foglalkozó – a többek közt Wizz Air és az Emirates járatait is kiszolgáló – és 375 embernek munkát adó Malév GH Zrt. (MGH) vesztesége 604 millió, a csaknem ekkora létszámú, repülőgép-karbantartással foglalkozó Aeroplexé (ACE) pedig 362 millió forint.

A két cégnél az elmúlt években több vezetőváltás is történt. Nemes Ervin 2014. novemberében váltotta a két céget 2013. márciusától együttesen vezető Erdődi Zoltánt, de mintegy másfél év után, 2016. márciusától a két cég vezetését Kisvári János vette át.

Az MGH 4,3 milliárd, az ACE pedig 6,2 milliárd forintos bevétel mellett működött; a 2014, illetve 2012 óta veszteségesen működő cégek saját tőkéje is negatívba fordult, tavaly év végén 241, illetve 127 milliós mínuszt mutatott – írta a lap.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.