Debrecen: logisztikai csarnok, közlekedési tervek

iho/közút   ·   2011.10.13. 14:46

Az Új Széchenyi Terv keretében, 1, 3 milliárd forintból megvalósuló logisztikai raktárcsarnokot adtak át Debrecenben. A Delog Debreceni Logisztikai Szolgáltató Központ Kft. létesítményének avatásán  Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára rámutatott:  Debrecennek, az ország második legnagyobb városának kivételesen jó logisztikai adottságai vannak. Az M35 autópálya révén a város – Nyíregyházával együtt – a folytonos autópálya-hálózattal értelmezett fejlett Európa keleti végpontja a térségben. A város fontos vasúti csomópont, emellett nemzetközi forgalmat bonyolító repülőtér is működik itt.

Debrecen belső hálózatát már jelenleg is képes tehermentesíteni az M35 autópályához tartozó nyugati elkerülő szakasz, amelynek északnyugati továbbfejlesztése épp folyamatban van: az Új Széchenyi Terv forrásaiból 85 százalékos európai uniós támogatással, 11 milliárd forintból valósul meg az új, 12 kilométer hosszú szakasz.

Az infrastruktúráért felelős államtitkár beszámolt arról, hogy a kormány idén elfogadott közútfejlesztési programja alapján a rövid távú programidőszakban elkészül az M35 autópálya további, Debrecen - Berettyóújfalu és ennek folytatásaként az M4 Berettyóújfalu - országhatár közötti szakasza, ami az észak-erdélyi autópálya magyar kapcsolatát biztosítja majd. A beruházás részeként épül meg a Debrecen déli elkerülő, amely egyben a városi repülőtér autópálya-kapcsolatát is jelenti. Ennek logisztikai jelentősége abban is áll, hogy a Delog Ipari Park egyik telephelye így színvonalas közúti kapcsolatot kap – fogalmazott.

Völner Pál megemlítette, hogy a logisztikai szolgáltató központ vasúti kiszolgálását Debrecen állomáson a Debreceni Konténerterminál biztosítja. Mint mondta, a vasúti korridor fejlesztése kiemelt cél a magyar közlekedéspolitikában. Debrecen vasútállomás a Budapest – Szolnok – Debrecen – Záhony TEN-T vasútvonalon helyezkedik el, fontos eleme a kelet-nyugati irányú árufuvarozási tranzitfolyosónak. A vasútvonalon eddig elvégzett és előkészítés alatt álló, továbbá a tervezett határon átnyúló fejlesztések – pl. a Debrecen-Nagyvárad vasúti kapcsolaté – a Debreceni Logisztikai Központ versenyképességének növelését is szolgálják - hangzik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye.

Kapcsolódó hírek