Dokument jeszty?

Kemsei Zoltán   ·   2012.05.16. 18:00
00

Az első munkavédelmi oktatást május 16-án, délelőtt tartották az érdeklődő vasútfotósoknak. A hétköznap, munkaidőben (11 órára) meghirdetett időpont ellenére is majdnem megtelt a MÁV Kerepesi úti épületének tanácsterme, mintegy negyven fotós vett részt. A munkavédelmi oktatást Tóth József, az EBK munkavédelmi szervezet munkatársa tartotta, a belépési engedélyek igénylésével kapcsolatos információkról Mondi Csaba, a MÁV Zrt. titkárságvezetője tartott rövid ismertetőt.

A munkavédelmi oktatás közönsége<br>(a szerző felvétele)

Az üzemi területre belépést ezentúl a kibővített, ám hatályba még nem lépett 28/2008-as utasítás módosítása szabályozza. Az utasítás hatályba lépése előtt is adnak ki belépési engedélyeket, egyelőre a régi formában. A munkavédelmi oktatás meglétét a kitöltött jelenléti ív igazolja, ennek, és a befizetett bruttó 1270 forintos összegnek a fejében a régihez hasonló, a MÁV Zrt. teljes területére érvényes belépési és felvételkészítési engedélyt kap a jelentkező.

Fotózás peronról, utasforgalom számára megnyitott területen – nem tilos!<br>(Tevan Imre felvételei)

Az új szabályozás szerinti (a 28/2008 rendelkezés hatályba lépéséről a MÁV Zrt. honlapján olvashatunk majd értesítést) változások eléggé szembetűnőek lesznek. A munkavédelmi oktatás elvégzése és a befizetett változatlan összeg (évente 1270 forint) ellenében regisztrációs kártyát kapnak a fotósok, amelynek alapján elvileg bármelyik, igazoltatási joggal felruházott vasútőr azonosítani tudja. Üzemi területre belépéshez (ha mondjuk valaki Ferencváros dízelműhelyében kíván fényképezni) az engedélyt külön, a hely és az időpont megnevezésével kell kérni a területi szerveződés vezetőjétől. Ez a passzus azonban – ahogy az oktatáson több kérdésben is felmerült – egyelőre bonyolultnak, nehézkesnek, a bürokratikus rendszert túlzottan terhelőnek tűnik.

A vasútbarátoknak meghirdetett fotós-különvonatok fényképezésénél az általános biztonsági és munkavédelmi szabályokat kell betartani

Szintén benne lesz a rendelkezésben, hogy utasforgalom számára megnyitott területen, azaz személyszállító kocsikban, állomásokon a sodrástávolságban felfestett biztonsági sávon belül a felvételkészítés nem engedélyköteles, a belépési engedély kizárólag üzemi területekre vonatkozik.

Kapcsolódó hírek