Drágul a tömegközlekedés Nagykanizsán

MTI   ·   2011.11.24. 18:41

Egyéb témák mellett a helyi tömegközlekedési díjak jövő évi emeléséről döntött  Nagykanizsa közgyűlése.

Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: a közgyűlés egyelőre a díjemelésekről határozott, arról majd az állami finanszírozástól függően a későbbiekben döntenek, hogy a szolgáltató Zala Volán számára mekkora árkiegészítést biztosítanak.
Zalatnai László, a közlekedési társaság vezérigazgatója közölte: a várostól 114 millió forint árkiegészítésre számítanának, de remélik, hogy a kormányzattal folyó tárgyalások alapján növekedhet az állami normatíva, így kevesebb árkiegészítés is elegendő lenne a várostól.

A végül elfogadott előterjesztés szerint egy elővételben megváltott vonaljegy ára az eddigi 220 forintról 240-re nő, az általános havi bérletért 5170 helyett 5620 forintot kell fizetni, a tanulóbérlet ára 1860-ról 2020 forintra emelkedik.

Kapcsolódó hírek