Drónozás Európában, 4. rész: kockázatok földön-égen, értékelés-módszertan

Folytatjuk a Közlekedéstudományi Intézet Légiközlekedési Kutatóközpontja szakértői, Dr. Pusztai Máté és Dr. Sándor Zsolt cikksorozatát.

A cikksorozat megelőző részeiben többször írtunk róla, hogy a speciális kategóriájú műveletek esetén a kérelmezőnek részletes kockázatértékelést vagy más néven kockázatelemzést kell végeznie, amelyet a műveleti engedélykérelemmel együtt kell beadnia. Ez alól kivételt csak az kap, aki sztenderd forgatókönyv szerinti művelet hajt végre.

Sorozatunknak ebben a részében a kockázatelemzést és annak részeit járjuk körbe.

A kockázatelemzés során fel kell tárni minden olyan földi, légi, eszközre, a távpilótára vagy üzembentartóra vonatkozó tényezőt, amely bármilyen módon befolyásolhatja a tervezett művelet biztonságos lebonyolítását. Kiemelt figyelmet kell fordítani a harmadik személyekre és a természetes valamint mesterséges környezetre és az infrastruktúrára.

A kockázatelemzés tartalmi követelményeiről az (EU) 2019/947 végrehajtási rendelet (továbbiakban Rendelet) 11. cikke rendelkezik, amely részletesen rögzíti, hogy miknek kell szerepelnie benne. Az elemzés nem csak leíró megállapításokat tartalmazó dokumentum, hanem olyan anyag, amely az azonosított kockázatokhoz kapcsolódóan javaslatokat és konkrét intézkedéseket is tartalmaz, ezek segítségével a felmerülő kockázatok kezelése megvalósul a műveletek elvégzése közben.

Az elemzés elvégezhető önállóan a Rendelet 11. cikke szerinti elemek meghatározásával is, de jelentős segítséget jelent a JARUS (Joint Authorities for Rule-making on Unmanned Systems) által kidolgozott úgynevezett SORA (Specific Operations Risk Assessment) módszertan, amely a jogszabályi cikkben szereplő szempontok figyelembe vételével biztosítja a kockázatok módszeres felmérését és a hozzá kapcsolódó kockázatcsökkentő megoldásokat is. Így javasolt minden esetben a SORA alapján elvégezni az elemzést. Cikkünkben mi is a SORA-ra alapozva mutatjuk be a kockázatelemzést.

A kockázatelemzési folyamat minden esetben azzal kezdődik, hogy az UAS-üzembentartó meghatározza, hogy

• pontosan mikor (napszak),
• hol (helyszín),
• milyen műveletet (feladat jellege és összetettsége) szeretne végrehajtani,
• ahhoz milyen pilóta nélküli légijármű-rendszert fog alkalmazni,
• és milyen üzemeltetési módban (látótávolságon belüli vagy látótávolságon túli üzemben)
• és ki (milyen kompetenciákkal rendelkező személy)

fogja a feladatokat elvégezni. Ezután fel kell mérni a műveleti helyszínt. Ennek során meg kell állapítani, hogy milyen jellemzőkkel bír a műveleti terület a földön (például lakott területen vagy azon kívül helyezkedik el, emberek jelenlétére lehet számítani vagy emberektől távol van), és a levegőben (milyen légterek veszik körül).

Ellenőrizni kell, hogy milyen akadályok vannak, melyek akadályozhatják a repülési művelet elvégzését (például távvezetékek, magas fák, épített infrastruktúra, stb.), milyen kedvezőtlen körülmények megjelenésére kell számítani (például szél, elektromágneses interferencia, stb.). A helyszíni felmérés nem hagyható ki, mivel csak így lehet meggyőződni a helyszín műveletre való alkalmasságáról.

A fizikai felmérést követően van lehetőség megkezdeni a részletes kockázatelemzést, amely a SORA módszertan alkalmazása esetén 10 egymásra épülő lépésből áll.

Az alábbiakban végigvesszük, hogy az egyes lépések esetén mit kell vizsgálni.

1. lépés: UAS-művelet részletes leírásának elkészítése (ConOps) – ez a dokumentum az elvégzendő műveletről minden fontos információt tartalmaz, azonban azon túlmutat, és így a művelet elvégzésének hátteréhez kapcsolódó információkat is tartalmazza pl. karbantartás, üzembentartó személye, biztonsági kultúra, stb.

2. lépés: UAS-művelet kezdeti földi kockázati osztályának meghatározása – figyelembe véve a művelethez használt drónt, a művelet jellemzőit (VLOS / BVLOS) és az érintett terület jellemzőit (népesség, környezet, stb.), egy kockázati osztály érték lesz a lépés eredménye.

3. lépés: UAS-művelet végső földi kockázati osztályának meghatározása – az előző lépésben meghatározott kockázati osztályt felfelé vagy lefelé módosítják bizonyos intézkedések, és vagy műszaki megoldások megléte, vagy éppen azok hiánya. A lépésben vizsgált intézkedések: kockázatnak kitett emberek számának csökkentése a művelet helyszínén, negatív események következményeinek csökkentését biztosító műszaki megoldások, kényszerhelyzeti reagálási terv rendelkezésre állása, és az UAS-üzembentartó jóváhagyása.

4. lépés: Légi kockázat kezdeti osztályának meghatározása – a légi kockázat a levegőben történő légijármű ütközését vagy jelentős konfliktushelyzet kialakulását jelenti, amit mindenképp el kell kerülni. Jelen lépésben a művelettel érintett légteret jellemezni kell (magasság, ellenőrzött vagy nem ellenőrzött légtér, helyszín, környezeti adottságok), és ezek alapján egy döntési struktúrán végig haladva be kell sorolni egy adott kockázati kategóriába.

5. lépés: Stratégiai kockázatcsökkentő megoldások alkalmazása – opcionális lehetőség. Ezen folyamat során az előző lépésben meghatározott osztály módosítására van lehetőség. Ehhez stratégiai (a felszállást megelőzően alkalmazott, nem műszaki) kockázatcsökkentő megoldásokat lehet kialakítani az összeütközések kockázatának csökkentése érdekében. Ezek lehetnek az UAS-üzembentartó által meghatározott operatív korlátozások vagy közös szabályrendszerek alkalmazása. Így bizonyos intézkedések alkalmazása esetén lehetőség van a kezdeti légi kockázati osztály csökkentésére. Ezt az új értéket hívjuk a visszamaradó légi kockázati osztálynak. Amennyiben ez a folyamat nincs végrehajtva, akkor a visszamaradó légi kockázati osztály megegyezik az előző lépésben meghatározott kezdeti légi kockázati osztállyal.

6. lépés: Taktikai kockázatcsökkentő megoldások alkalmazása – olyan műszaki megoldások alkalmazása és/vagy üzemeltetéssel összefüggő intézkedések összessége, amelyek csökkentik a levegőben történő összeütközés visszamaradó kockázatát valósidejű információk biztosításával. Mivel műszaki megoldásokról van szó, így teljesítménykövetelmények is tartoznak az egyes megoldásokhoz.

7. lépés: Földi és légi kockázatok egyesítése – az úgynevezett speciális bizonyossági és integritási szint (SAIL) meghatározása. Ezt a paramétert a végső földi kockázati osztály és a visszamaradó légi kockázati osztály alapján lehet meghatározni. A SAIL szint meghatározza a további betartandó operatív biztonsági célokat és azokat a szükséges további intézkedéseket, amelyek a művelet elvégzéséhez elengedhetetlenek.

8. lépés: Operatív biztonsági célok (OSO) azonosítása – az operatív biztonsági célok maguk azok a védelmi gátak és kockázatcsökkentő intézkedések, amelyek biztosítják a veszélyek hatásainak csökkentését. Az előző lépésben meghatározott SAIL szintek jelölik ki, hogy egy adott szinten pontosan milyen funkcionális követelményt/kritériumot milyen szinten kell teljesítenie és elérnie az UAS üzembentartónak, az adott művelethez kapcsolódóan. Bizonyos esetekben az adott követelmény/kritérium teljesítését egy külső, független harmadik félnek kell igazolnia. Ez lehet az EASA vagy más olyan megfelelőség-értékelő vagy tanúsító szervezet, amely rendelkezik a szükséges jogosításokkal és felhatalmazásokkal.

Az operatív biztonsági célok különböző területekre vonatkoznak:

• UAS-sal kapcsolatos műszaki kérdések,
• UAS-műveletek elvégzését támogató külső rendszerek meghibásodása,
• emberi tévedések,
• kedvezőtlen üzemeltetési körülmények.

9. lépés: Szomszédos területek és légterek figyelembevétele, a lehetséges légtérsértések megakadályozása – ezen lépés során kell figyelembe venni, hogy az irányítás elvesztéséből származóan milyen kockázata lehet annak, hogy a drón elhagyja a számára kijelölt légteret. Ez különösen fontos, ha az eszköz fel van szerelve olyan területi elkülönítést biztosító rendszerrel, amely pontosan ezt hivatott megakadályozni. Ilyen rendszerekre vonatkozóan is vannak műszaki követelmények.

10. lépés: Átfogó biztonsági portfólió elkészítése – kockázatcsökkentő megoldások megfelelő dokumentálása.

Lényeges, hogy a tíz lépésben leírt elemzés csak magára a környezetre és a berendezésre terjed ki. A távpilótát, az ő kompetenciáit, tapasztalatait, illetve az UAS-üzembentartó által alkalmazott biztonsági kultúrát a hatóság ettől függetlenül vizsgálja és ítéli meg.

Továbbá a SORA módszertan nem vonatkozik védelmi, pénzügyi, környezetvédelmi és egyéb, a repülésbiztonságot nem érintő kérdésekre. Azokat az UAS-üzembentartónak külön kell értékelnie a kérelmezés során, ha azt a művelet összetettsége megköveteli.

Az adott műveletet a hatóság a kérelmező által rögzített kockázok és a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések értékelése után fogja engedélyezni. A benyújtott dokumentációk alapján a hatóság további korlátozásokat is elrendelhet, ha úgy látja, hogy a művelet biztonsága azt megkívánja. Amennyiben a benyújtott dokumentumok alapján a hatóság úgy ítéli meg, hogy a művelet biztonságosan még további korlátozások alkalmazásával sem valósítható meg, akkor részletes indoklást követően a műveleti engedélykérelmet elutasítja. Az is előfordulhat, hogy a művelet annyira komplex és kockázatos, hogy az csak az úgynevezett engedélyköteles műveleti kategóriában valósítható meg. Ilyen esetben egy jóval bonyolultabb és összetettebb folyamatot kell megindítania a kérelmezőnek, amely során tanúsítani kell az UAS-üzembentartót, a művelethez felhasznált eszközt és adott esetben a távpilótát is.

Mentesül a kérelmező a részletes kockázatelemzés elvégzése alól, ha a műveleti engedély az előre meghatározott kockázatelemzésben (PDRA) foglaltakon alapszik. Ilyenkor a PDRA-ban szereplő követelményeket kell betartania, és ennek felelősége az UAS-üzembentartót illetve a műveletet végrehajtó távpilótát terheli.

További információk a kidolgozott SORA módszertanról az EASA honlapján érhetők el.

A feladat összetettsége miatt javasolt ilyen típusú elemzési feladatokhoz szakértő felkérése, illetve a témával foglalkozó speciális tanfolyam elvégzése.

(Folytatjuk!)