Dubaj: újabb Boeing-bombabejelentés, MAX-siker

iho/repülés   ·   2011.11.14. 15:00
K65420-3cim

A Boeing 737-es továbbfejlesztett, újrahajtóművezett változatának immár 700 példányára kötelezték el magukat a vásárlók – jelentette be Jim Albaugh, a Boeing kereskedelmi repülőgépekért felelős elnöke. A korábban ismert szám hatszáz volt, és a Boeng-főnök a Dubai Airshow alkalmával tartott sajtótájékoztatóján sem részletezte a megrendelők kilétét.

Jim Albaugh <fotók: Boeing>

A 700 megrendelés mindeddig opciós formában létezik, hiszen még csak jövőre alakul ki az ár, és ugyancsak jövőre véglegesíti a Boeing a 737MAX pontos teljesítményparamétereit. Albaugh szerint egyébként a Boeing hat hónap alatt utoléri az Airbus hasonló újrahajtóművezett típusának, az A320neónak 1100 gépére szóló rendelésállományát.

Albaugh ugyanakkor ismét cáfolta, hogy a Boeing az Airbus modelljét követve döntött volna az új konstrukció helyett a bevált keskenytörzsű továbbfejlesztése mellett. Ő mint mérnökember szívesen voksolt volna egy teljesen új repülőgépre, azonban mint nyilatkozatából kiderült, elsősorban nem is a fejlesztés, hanem a gyártás kockázatait kellett mérlegelni, vagyis hogy kompozitokból nem tudja a gyár előállítani a szükséges havi példányszámot.

Ahogy fogalmazott, számára a 787-es program azzal a tanulsággal szolgált, hogy „nem szabad túlígérni, aztán alulteljesíteni”. A befektetők örülnek a hatalmas rendelésállománynak, a légitársaságok viszont nem szeretik, ha sokat kell várniuk az új gépeikre – tette hozzá.

Mindenesetre Albaugh értékelése szerint a döntés, miszerint újrahajtóművezik és továbbfejlesztik a 737-est és a 777-est, és nem kezdenek teljesen új fejlesztésbe, „kockázatmentes évtizedet jelent” a Boeing számára.

Kapcsolódó hírek