Dunakeszi: ha van repülés, miért nincs?

iho   ·   2013.11.09. 11:00
cim3

Dunakeszi önkormányzata október vége felé különböző internetes fórumokon hozta nyilvánosságra, és ezt az iho/repülés is közreadta, hogy egyik testületi ülésén úgy döntött: haladéktalanul meg kell kötni a repülőtérre vonatkozó üzemben tartási szerződést a város Közüzemi Kft.-je és a Malév Repülő Klub között, illetve háromoldalú szerződést kell kötni a város, a Kft. és a klub között a repülőtér használatáról húsz évre. A képviselő-testület tagjainak egyike a hírt október 24-én azzal a címmel hozta, hogy: Újra repülés!!!

Ugyanakkor az azóta eltelt vagy két és fél hét folyamán repüzem továbbra sem volt Dunakeszin, és az iho/repülés információi szerint, ha jóra fordulna az idő, még ezen a hétvégén sem valószínű, hogy ismét megjelenhetnének a gépek a nagy mezőn. Hol tart most tehát az ügy, valójában mikor szabad felszállni, és kinek a számára? Portálunk ennek próbált meg utána járni. A most leírtak ugyanakkor – hangsúlyozzuk – nem hivatalos információk.

Ezek szerint a Malév klub és az önkormányzat között valóban megszületett a megállapodás, ugyanakkor ennek eredményeként el kellett készítenie a klubnak mint üzemeltetőnek egy a megállapodás szerinti reptérrendet, amit a jelenlegi reptérrend módosításaként be kellett nyújtania a légügyi hatóságnak.

Viszont ha a hatóság ezt elfogadja, az sem jelenti még a repülés megkezdését, ugyanis ebben a reptérrendben szerepel az a bizonyos pont, amelynek a jogosságát igen sokan vitatják a sportrepülők közül, és amelynek gyakorlatilag az a jelentése, hogy az önkormányzat jóváhagyása nélkül senki és semmi nem használhatja a repülőteret. A megállapodás-tervezet kiszivárgott pontja szerint ezügyben bármilyen változást a tulajdonosnak (az önkormányzatnak) öt napon be kell jelenteni, és ez nemcsak a pilótákra, hanem a légi járművekre is vonatkozik, a hangárokban tárolt repülőgépek száma pedig nem haladhatja meg a megállapodásban rögzített maximumot.

Vagyis az önkormányzat fenntartja magának a jogot, hogy meghatározza, ki repülhet és mivel repülhet a repülőtéren. Ha ezek a pontok valóban érvényesek lesznek, akkor például az is a reptérrend megsértése lenne, ha mondjuk Gyöngyösről egy vitorlázórepülő növendék első távrepülése végén a gépével itt száll le, vagy ne adj Isten, egy külföldi pilóta gyanútlanul iderepül, úgy gondolván, hogy az utólag kiegyenlítendő leszállási illeték mellett ezt ugyanúgy szabadon megteheti, mint bárhol Európa kis repülőterein.

Ráadásul egy ugyancsak kiszivárgott tétel szerint a motoros repülés is tiltott a város felett, márpedig a speciális ismeretekkel nem rendelkező pilóta a szabályos érkezés érdekében megfelelő pályairány szerinti iskolakört repülve könnyen betévedhet a lakott területek fölé.

Az ilyen incidens nyilván alkalmat adhatna a megállapodás ama pontjának életbe léptetésére, ami a szerződés felmondását teszi lehetővé, sőt, a szerződés szerint a megállapodás írásbeli hivatalos értesítéssel, és ami még fontosabb, indokolás nélkül felmondható, egy éves rendes felmondási idővel.

Ami pedig a repülés megkezdését illeti, térjünk vissza arra a bizonyos részre, amely jóváhagyási jogot az önkormányzatnak a tagság névsorát és a hangárban lévő gépeket illetően: eszerint ugyanis a reptérrend hatósági jóváhagyása után még meg kell ejteni ezt a jóváhagyási procedúrát is, vagyis az önkormányzat elé kell terjeszteni a Dunakeszin repülő pilóták névsorát és a gépek listáját. És mi van, ha az önkormányzat kifogásol egyes személyeket a listán?

És mi van mindeközben a repülőteret használó másik klubbal? Mint arról már többször beszámoltunk, az Opitz Nándor Repülőklub egy most is folyó peres eljárás során elsőfokú ítéletet kapott arról, hogy jogosan használja a repülőteret, és hatósági igazolást arról, hogy azokat a szabálytalanságokat, amelyekkel az önkormányzat vádolta a klubot, és amelyekre hivatkozva megtiltotta a repülést, a klub nem követte el. Az opitzosoknak egyébként is az a véleménye, hogy létezik egy rendelet, ami meghatározza, hogyan kell repülni városok felett, ha más szabályzás kerül elő, az zűrzavart fog okozni.

Az Opitz klub felől kiszivárgó értesülések szerint ez a csapat sem ért egyet a bejelentési kötelezettséggel, kérdés például, létezik-e ebben az országban bárhol bármilyen sportegyesület, amelynek a tagjait egy helyi polgármesteri hivatal vagy testület válogathatja meg. Ennek ellenére a klub betartja a kötelezettséget, de ha az önkormányzat valakiket nem fogad el, az egy új helyzetet jelent. Az indoklás nélküli egyoldalú felmondási lehetőség egyes klubtagok szerint eleve megkérdőjelezi az önkormányzat hivatkozását saját jóindulatára, vagyis hogy húsz évre rendezné a reptér sorsát: a rendezés csak addig tartana, amíg az egyik fél fel nem mondja a szerződést, méghozzá különösebb bonyodalmak nélkül.

Nos ezért nem indult még meg a repülés Dunakeszin, és sokak ezért szkeptikusak még mindig a reptér jövőjét illetően, annak ellenére, hogy az önkormányzat erősen érzékelteti, hogy a kétkedő hangoknak október 24 óta nincs helye.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek