Együttműködik a Volánbusz a kínai Ningbóval

MTI/iho   ·   2014.10.10. 13:39

Az együttműködési megállapodás alapján a Magyarországon most képviseletet nyitó Ningbo CSR teszt jelleggel egy elektromos meghajtású autóbuszt és minden ehhez szükséges egyéb technikai felszereltséget biztosít a Volánbusznak. A felek rögzítik a teszt során megállapított eredményeket és megosztják egymással a tesztekkel kapcsolatban szerzett tapasztalataikat.

Dévényi Gergely, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója az ünnepélyes aláíráson elmondta, a szándéknyilatkozat az elektromos autóbusz teszteléséről kiváló alkalmat biztosít a cégnek, hogy a jövő technológiáit jobban megismerje. – Ezáltal munkavállalóink, műszaki szakembereink is további értékes tapasztalatokat szerezhetnek, mélyíthetik tudásukat – hangsúlyozta.

Yi Feng Gu, a Ningbo CSR vezérigazgatója megköszönte a magyar állam és a magyar cégek eddigi hozzáállását és támogatását, és kifejtette: biztos abban, hogy a két ország közötti barátság és a folyamatosan fejlődő kapcsolatok alapján a CSR cég is kitűnő együttműködést tud kiépíteni magyar vállalatokkal.

Magyar Levente gazdaságdiplomáciai államtitkár a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében elmondta: bízik benne, hogy a kínai vállalat által biztosított elektromos busz magyarországi tesztelése mindkét fél számára értékes tapasztalatokkal jár majd. Egyben reményét fejezte ki, hogy a CSR – számos, Magyarországon már letelepedett kínai vállalathoz hasonlóan – magyarországi termelő beruházásokról dönt majd, és ekkor számíthatnak a kormány támogatására.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek