Eladó egy darabka repüléstörténelem

iho/repülés   ·   2012.02.24. 07:51
nyito

A 72-1876 lajstromjelű McDonnell Douglas YC–15A volt a két, négy Pratt & Whitney JT8D-17 hajtóműves, rövid távolságon belül fel- és leszállni képes prototípus egyike, melyekkel az Amerikai Légierő a C–130 Herculeseket kívánta leváltani. A típus – a Boeing YC–14-es prototípussal együtt – végül nem került gyártásba, s mint ismeretes, az örökéletű C–130 Herculesek a mai napig kelendőek maradtak.

Az YC–15-ösök egyike a tesztrepülések korai szakaszában <br>(fotó: wikimedia.org)

A két testvér között ez volt a rövidebb szárnyfesztávolságú: 110 láb, azaz 33,6 méteres, míg bátyja, a kalandosabb életű 72-1875-ös lajstromjelű gép 132 láb, azaz 40,4 méteres fesztávolságú szárnnyal épült. Az első felszállás 1975. augusztus 26-án történt, majd a tesztelések második szakaszában a gépek egy-egy új hajtóművet (és a 75-ös új, a már említett, nagyobb fesztávolságú szárnyat) kaptak. A 72-1876-os egyes hajtművét Pratt & Whitney JT8D-209-re, míg a 72-1875 első hajtóművét CFM International CFM56 típusokra cserélték. A két géppel 1977-re fejezték be a több mint 600 órás berepülési és kísérleti programot. Bár a típust nem állították hadrendbe, átdolgozott, továbbfejlesztett változatát Boeing C–17 Globemaster III-as néven ismeri a világ.

A büszke gyermek, a C–17 Globemaster III-as <br>(fotó: USAF)

A proto gépek a tesztprogram lezárulta után sokáig az AMARC sivatagi tárolóhelyén álltak a híres Davis-Monthan Air Légibázison, majd a 72-1875-ös a közeli Légi- és Űrmúzeum gyűjteményébe került 1981-ben. A gépet a McDonnell Douglas 1996-ban repülőképes állapotba hozta,  s 1997. április 11-én ismét felszállhatott. Az YC-15A nem sokkalt később, április 16-án a kaliforniai Long Beachbe repült, ahol a C–17-es programmal kapcsolatos kísérletekben vett részt. Eközben történt a repüléseire nézve végzetes balesete: 1998. július 11-én a gép egyes számú hajtóműve súlyosan meghibásodott, a géppel kényszerleszállást hajtottak végre a kaliforniai Palmdale repülőterén. Mivel a gép hajtóművének javítását már túlságosan drágának ítélték, így sokáig Palmdale-ben maradt. 2008-ban már teherautókkal vitték át az Edwards Légitámaszpontra, ahol jelenleg is a Légierő Kísérleti Központjának házimúzeumában várja a látogatókat.

A biztos túlélő, a 72-1875-ös az Edwards múzeumában <br>(fotó: wikimedia.org)

Az AMARC március 12-én a 8840-es árverésen három F-4D Phantom II-es  (66-7692, 66-7718, 66-8715), míg a 8462-es árverésen öt T-37B (56-3531, 56-3590, 57-2256, 57-3208, 58-1956), egy TH-53A (66-14473) mellett a 72-1876 lajstromjelű YC–15A prototípust is értékesíti. Kérdés, hogy a gép a repülőgépeket elbontó, a fémet újrahasznosító társaságok egyikének markológépkarmai közé kerül, vagy egy múzeum dísze lesz...

A fémkereskedőkre várva? <br>(fotó: tmmkkt22.blogspot.com)

Kapcsolódó hírek