Elborult láthatár: Angyal László emlékére

A lényeg a repülés eredeti és közvetlen szépsége. Aki képes volt ezt fekete-fehérben is megörökíteni. Elhunyt a pilóta-ejtőernyős, fotós, író, újságíró, producer.

Találkoztunk korábban is, de számomra döntő volt az első albuma 1981-ben: jó volt tudni, hogy akad más is, akit annyira meg tud érinteni a repülés lelke, esztétikuma. Nem egyszerűen az, hogy szép dolog repülni: maga a repülés rejt magában olyan tartalmakat, aminek a felidézéséhez különleges érzék kell. Mint ahogy akár az általa olyannyira szeretett és népszerűsített Saint-Exupery volt képes megírni a pilóta érzéki élményekkel teli magányosságát. Amúgy számomra is sorsfordító volt a Hullámzó láthatár, végre alkalmam lehetett egy igazán szubjektív rádiójegyzetet elkövetni a repülésről az ő olykor álomszerű, de közben a jólismert repülőszerkezetekről készült fekete-fehér fotói nyomán.

Műrepülő pilóta volt, ejtőernyős, író és újságíró, regényében is – Megváltó felszáll – azt szerettem leginkább, amikor kibújt a kissé szövevényesre sikerült cselekményből és magáról a repülésről írt, pontosan érzékeltetve, hogy általa is megélt élményekről van szó. Sokáig élő magazinja, az Aviátor is attól volt erős, hogy gyönyörű fotókat közölt, akár a szerkesztőtől, akár az ő válogatásában.

Csodálatos kiállításai voltak sok európai nagyvárosban, szerencsére Budapesten is, az egyik adta az alkalmat, hogy ismét morfondírozhassak, mitől olyan kivételes Angyal Laci művészete. merthogy addigra a légifotózás, vagy mondjuk így reálisabban: a levegőben történő fotózás és a repülőgépek „lövése” sokkal általánosabb, elterjedtebb, ráadásul két külön ágra szakadt. Az egyik az agyontechnicizált profik világa, köztük is akad persze nagyon tehetséges, de sokszor a képek különleges kidolgozása a lényeg. A másik póluson ott vannak a milliók, akik a gépeiket, vagy akár csak a telefonjaikat kattintgatják, a repülőnapokon, vagy épp útban a szokásos évi nyaralásra.

Angyal László azonban mondhatni ugyanazt csinálta a Hullámzó láthatár óta, csak később már inkább színesben, ahogy egyszer egy kiállításáról írtam: mindig megmarad a lényeg, a repülés eredeti és közvetlen szépsége, legyen az akár két kinyíló ernyő, egy ballon kosarának árnyéka vagy egy égből érkező kötelék. És ha tehette, valahogy repülés közben is oda is fókuszáltatta a szemünket, ez is fontos tulajdonsága, az emberre, aki repül. Akár egy jólismert Ancsát vagy egy Tréner-köteléket is tudott úgy láttatni, ahogy csak az képes, aki benne él a repülés közegében, és közben nagyon szeretné, ha sokak számára lennének átélhetőek az ő élményei.

Mindig tele volt tervekkel. Szervezett remek fesztiválokat, amelyeken nem olyan filmek szerepeltek, amelyeken a nagy kalandok egyik eszköze a repülőgép, hanem olyanok, amelyeknek valóban a repülés és a repülő ember volt a főszereplő. Sokat foglalkozott Szenes Hanna emlékével, akinek tiszteletére ejtőernyős emlékugrást szervezett. Amennyire tudom, a róla szóló filmet producerként és forgatókönyv-íróként már nem sikerült megvalósítania.

Egykor együtt izgultuk végig akkori otthonában, Tel Aviv-ban a kritikus napokat, amikor az egész ország arra várt, vajon Szaddam tényleg indítja-e a Scudokat. (Tényleg indította.) Együtt néztük, amikor a hatalmas Galaxy teherszállítók közelítettek a Ben Gurion reptér felé, gyomrukban a Patriotokkal. Aztán például együtt zötyögtünk egy An-26-os fedélzetén Fairfordig, hogy tanúi legyünk a Magyar Huszárok szenzációs repülésének, meg annak, ahogy a világsajtó figyelmét két levegőben ütköző orosz MiG terelte el a mieink produkciójáról.

Egyre ritkábban, de azért rendezvényeken, repülőnapokon még találkoztunk olykor-olykor. Mint generációnk sok más tagja, mindketten megharcoltuk a magunkét a betegségekkel, ő most, 76 évesen alulmaradt.

De hát az ő esetében a legnagyobb közhelynek is van igazsága: annyi szép fotót hagyott maga után, hogy bőven van, ami felidézze mostantól is kedves figuráját, ahogy a reptéren tekeri az objektívet, ahogy szerkeszti a kiállítását, szervezi a következő repülőfilmes, -fotós találkozót, és szervezi a sajtóvisszhangját, ahogy beszél a könyvéről. Ahogy jelen van a magyar és az izraeli aviatika meghatározó évtizedeiben.