Elbúcsúztatták Kukely Mártont

iho/vasút   ·   2019.09.17. 20:30
kukely88

Kukely Márton életének 63. évében, augusztus 30-án távozott az élők sorából. A Magyar Vasúttörténeti Parkban tartott búcsúztatón a pályafutását méltató felszólalók mindegyike kiemelte: tiszteletre méltó, megfontolt, tapasztalt és nyugodt vasúti vezetőt vesztett a szakma, Kukely Márton hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét, több évtizedes szakmai tapasztalatát és tekintélyét az ágazat szereplői minden területen elismerték.

(fotók: Vörös Attila)

Elsőként Horváth László, a CER anyavállalata, a LAC Holding elnök-vezérigazgatója méltatta az elhunyt érdemeit, emlékeztetve arra, hogy több évtizedes, még a MÁV-nál induló munkakapcsolatuk az idők során barátsággá mélyült. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, egyben a Hungrail elnöke Kukely Mártonnak a Magyar Vasúti Egyesületben betöltött fontos szerepét emelte ki. Kovács Imre, a Rail Cargo Austria igazgatósági tagja búcsúbeszédében utalt azokra az évekre, amikor Kukely Márton a MÁV-nál, ő pedig a GYSEV-nél töltötte be ugyanazt az árufuvarozással kapcsolatos munkakört – az államvasút akkoriban évi százmillió tonna feletti árut szállított.

A CER Cargo Holding SE-t a jövőben az eddigi vezérigazgató-helyettes, Horváth Zsolt vezeti megbízott vezérigazgatóként.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek