Elektromos Airbus, most még csak két személyre

iho   ·   2014.04.30. 16:45
cim

Megszületett az Airbus első elektromos repülőgépe, egyelőre kis formátumban, de nagyléptékű tervek is léteznek egy új hibrid-utasszállítóra. Az E-Fan egy kétszemélyes gépecske, amelynek akkumulátorairól két, a törzshöz a pilótafülke mögött rögzített csőlégcsavart forgat meg egy-egy elektromotor, amelyek összteljesítménye hatvan kilowatt, azaz körülbelül nyolcvan lóerő. A nagyrészt könnyű kompozitokból épült, T-vezérsíkkal szerelt 9,5 méteres fesztávolságú gép tandemfutóit kis kitámasztók egészítik ki guruláskor.

A gépecske mindössze harminc percet tud repülni, ami természetesen nem elég ahhoz, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön, de nem is ez a cél, hanem az, hogy beinduljanak a kísérletek, amelyek az Airbus reményei szerint 15–20 év alatt vezethetnek el egy 70–90 üléses hibrid elektromos regionális utasszállító megalkotásához. A tervek szerint a gép fel- és leszálláshoz használná az elektromosságot, és valamilyen másfajta meghajtás révén tartaná az utazómagasságot és utazósebességet.

Az E-Fan nemcsak az elektromos rendszer kapcsán mutat az új típus felé, hanem a csőlégcsavar alkalmazásában is, ami az Airbus szerint csendesebb és hatékonyabb meghajtási mód, mint a jelenlegiek. A következő lépés azonban egyelőre még csak az, hogy a kísérleti gépecske repülési idejét egy órára tolják ki. Ezután remélhető egy olyan, szintén kétüléses változat kifejlesztése, amely már alkalmazható kiképzésre és műrepülésre is. De mint azt az Airbus csoport főtechnológusa, Jean Botti megfogalmazta: az akkumulátorok okozzák a legtöbb fejfájást. Hogy ez a probléma mennyire meghatározza az alternatív meghajtási rendszereket, arról Botti sokat tud mesélni, hiszen korábban a General Motorsnál volt az elektromos autók vezető tervezője.

Az AvWeb ugyanakkor megjegyzi, nem az Airbus az egyetlen, amely elektromos repülőgéppel kísérletezik, hasonló fejlesztésekbe fogott a sikeres könnyű gépeiről és a velük végrehajtott föld körüli repülésekről ismert szlovéniai Pipstrel és Németországban a Flight Design nevű cég is.

Mint arról beszámoltunk, a szlovénok az eddig a legtöbb utast, összesen négyet szállítani képes elektromos repülőgépükkel 2011-ben elnyerték a NASA díját. A Taurus G-4 két összeépített kétüléses vitorlázógép egy közös elektromos meghajtású motorral, amely 97 százalékos hatásfokkal adja le a 147 kilowattnyi teljesítményt, és a konstrukciónak az is komoly előnye, hogy a motor leállása esetén igen jó siklószámmal tud tovább repülni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek