Életbe lépett az új tachográfrendelet

iho/közút   ·   2012.10.04. 18:30
Tachograph_400

A tachográfrendelet több lépcsőben határozott meg módosításokat a digitális tachográf műszaki tartalmában, illetve ellenőrzésében. A 2012. október elseje után alkalmazandó digitális készülékeknél a gyakori manipulációk megszüntetése volt a fő vezérelv – tudtuk meg Kürti Árontól, a Transautomat Kft. informatikai vezetőjétől. A szakértő elmondta, hogy az esetleges visszaéléseket a digitálistachográf-szervizeknek is ellenőrizniük kell. Korábban sokszor volt példa arra, hogy a jármű váltóján lévő jeladóhoz illesztettek egy mágnest, amivel mágneses mezőt hoztak létre. Emiatt a menetíró nem érzékelte, hogy az autó mozog, így pihenőidőt mutatott a dokumentum, miközben az autó dolgozott. Ennek megelőzésére dupla sebességjelet rögzít a berendezés idén októbertől, kizárva ezzel a manipuláció lehetőségét, továbbá a mágneses terekkel szemben ellenálló új jeladót alkalmaznak, a Kitas2+-t. Amennyiben valaki mégis próbálkozna mágnesezéssel, és a rendszer csak egy sebességjelet kap, akkor hibaüzenetet küld a sofőrnek, amit tárol is az eszköz, így a szakszervizben látják a „turpisságot”. Emiatt is fontos, hogy idén már csak az újfajta menetíróval felszerelve lehet új teherjárműveket forgalomba helyezni.

A tachográfok menürendszere is megújult, pontosan rögzíti a menetidőket. Tavaly, 2011. október elsején vezették be, hogy a sofőröknek egy percük van, ami alatt a berendezés nem szakítja meg a pihenőidőt. Ez akkor lehet hasznos, ha egy parkolóban a sofőrnek arrébb kell állnia valami miatt – magyarázta Kürti Áron szakértő. Az viszont új, hogy le lehet kérni a pontos pihenő- és munkaidőket is – ez megjelenik a digitális tachográf kijelzőjén, ami azért fontos, mert két héten belül a ledolgozott idő nem lehet hosszabb 90 óránál. Eddig ezeket az adatokat és időket a sofőröknek kellett számon tartaniuk, ami rengeteg hibát eredményezett. Ezt a terhet veszi most le róluk az újfajta digitális tachográf.

A menetíró lap cseréje<br >(fotó: Wikipédia)

Kapcsolódó hírek