Elhalasztja a kormány az M0-s folytatását

iho   ·   2014.11.04. 09:06

A Népszabadság szerint az újabb, Pilisborosjenő és Budakalász között korábban 2020-ra ígért nagyjából nyolc kilométeres szakaszának megépítése tolódik ki. A lap szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a halasztást egy szűk körű egyeztetésen szellőztette meg az önkormányzati választások után. Az egyeztetésen e szerint a 10-es és 11-es főút közti települések polgármesterei és civil szervezetek vettek részt.

A minisztérium épületébe összehívott találkozón a beszámoló szerint kiderült, hogy a 10-es és 11-es főutat összekötő autóút még tavaly év végén is forszírozott megépítését nem tudják finanszírozni az EU közös kassza 2021-ig tartó költségvetési időszakában esedékes támogatásaiból. A Népszabadság szerint két alagútja miatt a Budakalászt Ürömmel és Pilisborosjenővel összekötő tervezett szakasz megépítése többe kerülne, mint a sík vidéken futó gyorsforgalmi utaké, egyes becslések szerint egyetlen kilométeréből akár öt-nyolc normál autópálya-kilométer is kijönne.

Ahhoz, hogy az M0-ás körbeérjen Budapest körül, még nagyjából 26 kilométernyi új szakaszt kellene megépíteni. Ebből az első lépést jelentené a Budakalászt Pilisborosjenővel összekötő szakasz beruházása, amelyet a Solymártól Biatorbágyig vezető hozzávetőleg 18 kilométer követhetné, feltéve, hogy az EU 2022-ben induló újabb költségvetési ciklusában mindkét beruházás kap támogatást – tette hozzá a Népszabadság.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről,ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.