Elindult a Wizz Air első baden-badeni és a nizzai járata

iho/repülés   ·   2016.03.13. 11:15
wizzbud0

A járatok megnyitásáról tartott sajtótájékoztatón Eric Fournier francia nagykövet elmondta: nem tekintik konkurenciának az Air France és a Wizz Air járatait Franciaországba, mert a két cég jól kiegészíti egymást, és így tovább tud növekedni a be-, illetve kiutazók száma.

(fotó: Budapest Airport)

Hozzátette: a labdarúgó Európa-bajnokság miatt további bővülésre számítanak, mivel Magyarország is részt vesz a sporteseményen, és a magyar csapat Dél-Franciaországban fog edzeni. Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője azt hangsúlyozta: régóta szorgalmazták egy dél-francia úticél megnyitását, mert erős a forgalom a két régió között. Mint mondta, éves szinten 15-16 ezer utas volt közvetlen járat nélkül, a francia beutazó turizmus is nagy mértékben, 10 százalékkal 163 ezerre növekedett.

Legutóbb Nizzába Budapestről 2006-ban és 2007-ben lehetett közvetlenül eljutni, az azóta már becsődölt Sky Europe diszkont légitársasággal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.