Elkészült a huszadik sorozatgyártású IC+-kocsi

iho/vasút   ·   2019.07.15. 15:00
400px_icplusz_20

A 2013-ban gyártott és egy évvel később forgalomba helyezett két, termes, másodosztályú, kétszáz kilométer per órás sebességre alkalmas, prototípus IC+-kocsit követően további húsz, nemzetközi forgalomra alkalmas, másodosztályú járművet épített meg 2018 és 2019 során a MÁV-Start a Szolnoki Járműjavítóban, saját forrásból. A tíz új, többcélú teres és tíz új, termes kocsi kétszázötven szakember és mérnök, valamint ugyanennyi beszállítói dolgozó összehangolt munkájának eredményeként, több mint ötven százalékos hazai beszállítói aránnyal készült el.

A huszadik, sorozatgyártású IC+-kocsit a Vasúttörténeti Parkban mutatták be hivatalosan a Vasutasnap keretében (fotók: MÁV-Start Zrt.)

Az első, húszas széria utolsó elkészült példányát az idei Vasutasnapon mutatták be a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Augusztustól megkezdődik a hetven, már belföldi forgalomra tervezett kocsi gyártása: a járművek közül harmincöt első osztályú, szintén harmincöt pedig többcélú lesz. Az első többcélú jármű várhatóan még idén ősszel forgalomba állhat.

Az IC+-kocsik légkondicionált utasterében elektromos és USB-csatlakozók, wifi, GPS-vezérelt audiovizuális utastájékoztató rendszer és megfigyelő kamerák felelnek az emelt kényelmi szintért. A többcélú kocsikban negyvenhét ülőhely található, ezek közül öt-öt egy-egy elkülönített, családi fülkés részben. A kocsiban három kerekesszék és nyolc kerékpár is elfér, sőt, a kocsi levegős rendszerének segítségével pumpálni is lehet, illetve konnektor áll rendelkezésre az elektromos kerékpárok és mopedek töltésére is. A mosdó természetesen akadálymentesített. A nemzetközi és belföldi többcélú kocsik közti alapvető különbség a kerekesszékes helyek száma lesz: Németország előírásai szerint háromra van szükség, itthon viszont elég kettő is, cserébe öttel több normál ülőhely építhető be. Az első osztályú kocsik termes részében büférészleget, két négyüléses prémiumfülkét és két hatüléses csendes kabint is kialakítanak, utóbbiban nem lesz szabad hangosan beszélni vagy telefonálni.

A két proto-kocsival együtt eddig tizenkét termes és tíz többcélú teres IC+-kocsit épített meg a MÁV-Start

A MÁV-Start a közeljövőben vezérlőkocsit is szeretne kifejleszteni az IC+-szerelvényekhez. A vasúttársaság hosszú távon folytatná a sorozatgyártást, számításaik szerint háromszáz kocsi szükséges a hazai IC-közlekedés igényeinek teljes fedezésére. A fejlesztések terén a Start lépéskényszerben van, mivel várhatóan 2023-ban megnyílik a magyarországi vasúti személyszállítási piac a további szolgáltatók előtt.

Tavaly tavasszal ellátogattunk Szolnokra, hogy megnézzük, hogyan is készülnek a MÁV-Start legújabb személykocsijai. Akkor megtudtuk: az IC+-kocsik darabára 370–380 millió forint körül mozog. Egy kocsiban 53 ezer alkatrész van és 5500 munkaóra alatt készül el.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Van benne ráció

iho/vasút   ·   2020.11.27. 09:00

Hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válik a menetrendváltástól a MÁV-Start járműgazdálkodása a 418 sorozatú dízelmozdonyok, illetve a dízel motorvonatok átcsoportosításával.