Elment egy nagy generáció újabb tagja

Fehér Balázs   ·   2012.10.10. 12:00
cim

Kedves Zoli bácsi!

Amióta ismerlek, elválaszthatatlan része voltál a repülőtérnek. Ugyan már egy jó tíz éve nem ültél a kormány mögé, mert az orvosok sajnos így döntöttek, mégis a repülőtéren voltál nap mint nap, ha esett, ha fújt. Ott voltál mindig, ha kellett segítő kéz, hogy mi repülhessünk. Októberben elraktuk a gépeket, és indult a téli munka szezonja. Gépápolás, apróbb javítások. Te pedig segítettél minket, hogy „hadd repüljenek a gyerekek”. Hideg volt a műhelyben, a hangárban nemkülönben, de minket nem érdekelt, mert tavasszal már a levegőben akartunk lenni. Amikor leszusszantunk egy pillanatra, mindig várt minket egy kávé, és mindig meséltél. Olyan korról, és olyan állapotokról, amiket mi a mai fejünkkel el se bírtunk képzelni. Olyan típusokról, amiket már csak a múzeumokban, megsárgult fényképeken, akadozó filmeken láthatunk. Olyan tapasztalatokról, olyan repülésekről, amelyek a mai kor GPS-es, repülésvezérlő számítógépes, robotpilótás világában hihetetlennek hangzanak. Meg is osztottad velünk minden tapasztalatod, hogy jobb pilóták lehessünk. Magam úgy érzem, szegényebb lennék sokkal, de nagyon sokkal, ha telente nem tanulhattam volna annyit Tőled.

Zoli bácsi a Po-2-essel...

Akkor szinte fel se fogtam, hogyan tudsz ennyi év, ennyi tapasztalat után (hiszen voltál minden, vitorlázó és motoros pilóta, oktató, repülőtér-parancsnok) örülni egy jól sikerült feladatnak, hiszen annyit láttál már, ez neked semmiségnek tűnhet. Magam is tapasztaltam, úgy tudtál lelkesedni attól, ahogy megrepültem (vagy bárki az ekipázsomból) a B, majd a C vizsgámat, meg az „öt órámat”, mint ha csak Veled történt volna. Sose felejtem el, üzemnap után, amikor minden gép a hangárban volt, és mindent elpakoltunk, Hozzád rohantam, hogy lejelentsem: egyedül repültem. Ugyanígy tett minden növendék, és nem is kellett a lelkére kötni bárkinek is, hogy „bepakoltunk, első dolgod legyen Zoli bácsinak jelenteni”. Mentünk, ahogy lehetett. És ez nem szakadt meg akkor se, ahogy motoros pilóta lettem: ahogy összekötötték mellettem a hevedert, majd intettek: „Két kör!” – akkor természetesen a feladatra koncentráltam. De a második leszállás után, ahogy begurultam, és gratuláltak, már az járt a fejemben, hogy nekem szombaton első utam majd Pérre vezet. Így is lett, vittem a munkakönyvem, Te végignézted, és elláttál rengeteg jó tanáccsal, amiket azóta is tartok.

Akárhol megfordultam, kérdezték, honnan jövök. A válasz után egyből kaptam a kérdést: „Na és hogy van a Zoli bácsi?” Vagy akármelyik volt növendékeddel találkoztam, mindenki jó érzéssel gondolt vissza Rád, hiszen nemcsak repülőtudásodat adtad át nekik, hanem a szakma iránti alázatot és szeretetet is. És közülük még a mai napig repülnek, ha nem is vadászpilótaként, de forgalmi gépen bizonyosan a világ szinte minden táján. Ahogy haladok előre, sokszor feltettem magamnak a kérdést: vajon én is leszek-e valaha akár csak fele ilyen jó oktató?

...a Június 18-cal és növendékekkel...

De még Péren is tiszteltek és szerettek, hiszen ahogy megjelentél a faluban, bárkinek, aki csak veled szembe jött, mindig volt egy-két jó szava Hozzád.

Sokat törtem azon a fejem, hogyan tudom én ezt a sok jót valahogy meghálálni. Az a minimum, hogy repülnünk kell, de jó magyarosan megkéstünk vele. Gondoltam, nyár végén csak kijössz valamikor a reptérre, és megmutathatom, hogy így is sokat tanultam Tőled... de másként rendeltetett. Amikor szóltak, hogy kórházban vagy, és bementünk, valahol a tudatalattinkban sejtettük, hogy baj van. Úgy búcsúztál tőlünk, hogy „Repüljetek minél többet!” Gondoltuk, majd fogunk is, de azt már nem, hogy ilyen hamar itt hagysz bennünket. Most már csak a légcsavarszél, a felvert por, meg az üresség maradt, amit itt hagytál nekünk.

A Zlin 326-ossal és növendékekkel

Úgy tartják, mi, pilóták sosem halunk meg. Mi csak beszállunk a gépünkbe, gázt adunk, emelkedünk, és besorolunk egy olyan égi kötelékbe, ami egyre csak nagyobb lesz, és ahonnan már soha többé nincs „oszolj”. Október 3-án ezt tetted Te is. Búcsúzunk Tőled, és csak annyit kérünk, vigyázz ránk onnan fentről, és mindazokra, akik velünk repülnek!

Horváth Zoltánnak, a Győri Aero Klub örökös tagjának búcsúztatását október 14-én, vasárnap 14 órától tartják a Győr–Pér repülőtéren.

Kapcsolódó hírek