Elsötétítették a Napot Debrecen felett a ballonok

A 2005-ös Eb és a 2010-es vb után újra Debrecen lett az európai hőlégballonozás fővárosa, itt rendezték a 19. FAI Hőlégballon Európa-bajnokságot. Kilencvennyolc versenyző állt rajthoz a nevezett százkettőből, köztük négy magyar. Nagy mezőny volt, amely olykor komoly tülekedést jelentett a célszalagok dobásakor.

A végső sorrend: Stefan Zeberli (Svájc), Sven Goehler (Németország), Vito Rome (Szlovénia), Uwe Schneider (Németország), Rokas Kostiuskevicius (Litvánia).

A bizonyítvány-magyarázók persze elmondhatják, hiányzott a két elmaradt utolsó repülés néhány feladata, pedig már olyan jól haladtak előre a listán. De hát a ballonversenyzés ilyen. Húsz feladat után is igen szoros volt a verseny, egyetlen versenyszám szokásos pár száz pontos szórásánál is kisebb volt a különbség a dobogó környékén. A lényeg: a verseny jól sikerült, minden simán ment, a rossz idő sem fújt le túl sok versenyszámot. Jellemző a verseny „simaságára”, hogy a zsűrihez egyetlen óvás sem érkezett.

A magyar csapat szereplése ellentmondásos. Már az előjelek sem voltak biztatóak. A közelmúlt két Eb ezüstérmese közül Végh Sándor ballonja egy héttel a verseny előtt megsérült a magyar bajnokságon, és már nem lehetett kijavítani. Németh Zoltán viszont nem indult a kvalifikációt jelentő előző évi hazai bajnokságban. Így a húsz éve Eb-győztes Molnár Csaba mellett az utóbbi évek három feltörekvő fiatalja, Konecsni János, Nyíri Áron és Garab Szabolcs indult, az utóbbi 51. helye nem sok örömre ad okot, a korábbi években, ha éppen nem is kerültek a dobogóra, a 10–20. hely környékén többnyire volt magyar ballonos.

A szikár eredményközlés és értékelés ezzel be is fejeződött, de mert hogy a nagy hajtás végén most már ráérünk, beszélhetünk arról, mi van az égen díszelgő színes „lufik” mögött. A hivatalos verseny mellett nagyban színesítette a rendezvényt például a ballonszépségverseny, amelyet az osztrákok katicás ballonja nyerte a verseny Facebook-oldalán leadott szavazatokkal.

De ez még a móka és kacagás része. A háttérben azonban sokkal több ember tevékenykedik a verseny sikere érdekében, mint ahányan a kosarakban ülnek. Mielőtt a verseny-eligazítás megkezdődik, a meteorológusok már régen dolgoznak a megoldhatatlannak látszó feladaton,  négy-öt órára előre megmondani, merről fúj a szél, ha fúj, és milyen erővel. A feladatkitűzés ugyanis ettől függ.

A versenyvezetés azt szeretné, ha a mezőny átrepülne az otthont adó nagyváros felett, így érvényesül a ballonok hatalmas felülete által nyújtott reklámérték. Ennek megfelelően választják ki a felszállási helyet és az elérendő célokat. De ha a szél megfelelő irányban fúj is, viszont gyenge, a mezőny nem tudná átrepülni a várost, és nagy galibát csinálna, ha száz ballon a városi utcákon-tereken keresne magának leszállóhelyet. És az utolsó szót gyakran már a felszállómezőn mondják ki, az utolsó szélmérést követően.

Ha azután a szél nem tudja, mi lett volna a dolga, következik a feladat megváltoztatása és a helyszíni póteligazítás. Ehhez zászlójelzésekkel és dudaszóval gyűjtik össze a pilótákat a hatalmas felszállómezőről.

Ebben az évben – szemben a korábbi „sajtócsenddel” – jól sikerült a tömegtájékoztatás, fél tucat tévétársaság (külföldről is) stábja volt jelen, egyesek naponta adtak tájékoztatót, mások részletes bemutató filmet készítettek. Ezek után nem csoda, hogy a debreceni és környékbeli lakosság is elárasztotta a felszálló helyet. Még az egyébként a vezetőség háttérmunkáját biztosító stewardot (Hidas Sándor) is be kellett állítani forgalomirányításra.

Így járt az az ifjú pár (a hőlégballonos társadalom ifjú tagjai) is, akik esküvőjükre egy ballonrepülést kaptak ajándékba. De felszállás előtt még befogták őket szelet mérni, mert azt nem lehet eleget ismételni.

Persze végül a felszállás (a tizenkét alkalomból négy kivételével) mégis megtörténik. Egy-két pilóta ül a kosárban, amikor repül, de három-négy ember segíti munkáját a földön, amíg felemelkedik.

A pilóták dolga az, hogy a markernek is nevezett babzsákkal leterhelt jelzőszalagjukat eljuttassák a tisztes távolban levő célkereszt közepébe. Van, amikor csak egy versenyzőnek sikerül megkímélve a célbírókat a túl sok munkától...

De van, amikor még erősítést is kell hívni. Amikor a ballonosok már az igazak álmát alusszák, akkor kezdődik a kiértékelő csoportok munkája. Számítógépen összesítik a beérkezett eredményeket. A legjobb eredmények azok, amelyeket a célbírók mérőszalaggal mértek le (50–100 méteren belül). Aki ennyire azért nem találta el a célt, annak eredményét a ballonkosárban levő GPS alapú logger (adatrögzítő) segítségével értékelik ki, így még több száz méterre a cél mellé repülve is lehet néhány pontot begyűjteni.

„Ennyi”, amikor minden rendben megy, de néha azért a ballonok – általában leszállásnál – megsérülnek, és akkor elő a varrótűt, cérnát, a következő felszállásig ki kell őket javítani.

A díjkiosztó után persze végül mindenki örült. Tíz éve az Eb-t pár év múlva követte a világbajnokság. Vajon most is így lesz?

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!