Eltűnt 777-es: új kutatás a roncsok után
Nem sokkal azután, hogy az ausztrál repülésbiztonsági hatóság nyilvánosságra hozta gyakorlatilag semmi újat nem tartalmazó zárójelentését, Malajzia úgy döntött, folytatni kell a kutatást a három és fél éve, 239 emberrel a fedélzetén eltűnt Boeing 777-es után. Mint ismert, a gépből csak kisebb-nagyobb roncsdarabok kerültek elő, amelyeket az áramlatok Afrika felé sodortak, és amelyek legalább annyit világossá tettek, hogy a gép valóban az Indiai-óceánba került, és hogy feltehetően nem vízreszállás-kísérlettel, hanem vízbe zuhanással zárult az MH370-es járat tragikus repülése. Egyáltalán, annyira biztosan azonosítani lehetett a darabokat, hogy alaptalanná válhassanak a konteók, miszerint az utasszállítót elrabolták és valahol, sértetlenül és titokban, leszállt.
A gép ismeretlen okokból letért a Kuala Lumpur–Peking-útvonalról, és több fordulót végrehajtva az Indiai-óceán déli része felé vette az irányt, miközben a letérés első pillanataitól kezdve megszüntette a rádió- és transzponder-kapcsolatot a külvilággal, csak az Immarsat-rendszer óránkénti „pingjei” jelezték, hogy a 777-es a kapcsolatok megszakadása után még hat óránál tovább a levegőben volt.
Az elmúlt éveket a különféle teóriák felbukkanása mellett a hiábavaló keresés jellemezte a roncs után, a tengerfenék kutatását eredmény híján idén januárban lezárták. Azonban azóta volt olyan értékelés, amely szerint a helyzet hasonlított a viccbéli történethez, amikor valaki a kulcsait azért keresi az utcai lámpa alatt, mert ott van fény: nem azért, mert ott vesztette el, hanem mert ott lát is valamit...
A zárójelentés a sonar-felvételek alapján 661 körzetet jelölt meg, ahol a gép roncsai esetleg fellelhetőek, ebből 82-t kutattak át tengeralatti berendezésekkel, a kutatásra 200 millió dollárt költöttek. A malajziai kormány azonban nem nyugodott bele a kudarcba, és most egy amerikai cég, az Ocean Infinity kapott megbízást a keresés folytatásába.
A reményt egyrészt az jelenti, hogy a cég egy összetett tengerfenék-vizsgáló rendszert fejlesztett ki, amelynek része a kutatóhajóról indított hat felszíni és ugyancsak hat, autonóm víz alatti jármű, ezek hatezer méter mélyen is képesek önállóan dolgozni, állítólag az eddigieknél sokkal gyorsabban és nagyobb felbontással rögzítenek információkat. Másrészt ismét előkerültek új adatok.
Egy francia katonai műhold felvételeinek elemzése során, amelyek az érintett térségről két héttel a gép eltűnése után készültek, az eddigi kutatási zónán kívül vélnek felfedezni a GeoScience Australia szakértői emberi kéz alkotta tárgyakat: tizenkettőről biztosan állítják, huszonnyolcról valószínűsítik, hogy mesterséges objektumok. Ez annyit jelent, hogy a gép az eddig feltérképezett, Magyarországnál nagyobb, 120 ezer négyzetkilométeres területen kívül csapódhatott a vízbe. Az új kutatási zóna „csak” mintegy 25 ezer négyzetkilométer, amit természetesen a szél és a tengeráramlatok sodró hatásának megfelelően jelöltek ki.
Az Ocean Infinity megbízatásának pontos feltételeit nem hozták nyilvánosságra, annyit viszont lehet tudni, hogy a cég gyakorlatilag magára vállalja a kutatás anyagi kockázatát, mert csak akkor tart igényt a díjazásra, ha sikerül megtalálni a roncsokat.
Más szakértők továbbra is roppant szkeptikusak az újabb kutatással kapcsolatban is, mondván, nagyon nehezen elképzelhető, hogy ha rá is bukkannak a gép hang- és adatrögzítőjére, akkor azok új információt nyújtanának a történtekről. Az biztosnak tűnik, hogy három-négy, nagy nyomás alatt az óceán fenekén eltöltött évet a dobozok nem tudnak tökéletes állapotban átvészelni, a rögzítőkön talált adatok már nem maradnak meg száz százalékosan.
De az sem valószínű, hogy ha a rögzítők mégis túlélték ezt az időt, rejtenek magukban valós információt, működtek a gép pusztulása pillanataiban. Ha akár elektromos hiba, akár a pilóták egyikének szándékos tevékenysége miatt némult el a gép összes kapcsolata a földdel, akkor ugyanaz a hiba – elektromos, illetve oxigéntűz, ahogy egyes teóriák feltételezik – leállíthatta a gép más rendszereit, megszűnhetett a „dobozok” működése is. Ha pedig szándékos emberi beavatkozás miatt nem rádiózott és nem küldött transzponder-adatokat a 777-es, akkor ugyanazzal a szándékkal nyilván le is lehetett kapcsolni a rögzítőket.
Másfelől viszont azt is állítják szakértők, hogy szerencsés esetben egyes roncsdarabok is elárulhatnak valamit a katasztrófa okáról, például tűz vagy robbanás nyomaival, a törések jellegének alapos vizsgálatával. Sokan mondják, hogy minden pénzt és fáradtságot bele kell ölni a nyomozásba, mert, mint az a zárójelentésben is olvasható: a légiközlekedés mai korszakában elfogadhatatlan, hogy egy modern utasszállító mindenestül és örökre eltűnjön a világ szeme elől.
* * *Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!