Volt, aki azt mondta, lehetetlen: ember alkotta szerkezet egy idegen bolygó légkörében!

iho/repülés   ·   2021.04.20. 15:00
Clipboard01

Már a megtervezése is kaland volt, hát még a negyven másodperces repülése. A gravitáció kisebb, de a légkör sűrűsége is. Az ilyen kis szerkezetek nagy előnyei a Mars-kutatásban.

Igazi magyaros vélemények is felröppentek néhány napja a közösségi oldalakon: „Á, úgysem fog repülni!”. De repült, csakúgy, mint az egyszeri méhecske, amelyről bölcs emberek valamikor megállapították, hogy fizikai paramétereit tekintve lehetetlen, hogy a levegőben maradjon. Márpedig ami történt, sok jelentős kommentár szerint a Wright-fivérek tettéhez hasonlítható, hiszen a Mars bolygó légkörében először történt motoros, irányított repülés.

Az Ingenuity, avagy „Találékonyság” névre találékonyan elkeresztelt apró szerkezet mondhatni a világ érdeklődésének fókuszában tette meg első útját, igaz, a hatalmas távolság miatt az ezt megörökítő felvétel csak vagy húsz perces csúszással jutott el a földre, a Mars körül keringő szondák átjátszó funkciói révén, hogy aztán kitörő örömet váltson ki elsősorban a különleges kísérleti program központjában, Pasadénában, a NASA világhírű Jet Propulsion Lab (JPL) szekciójában.

(fotók, vdeó: NASA JPL, Youtube)

A folyamat egyébként bonyolultabb volt, mint gondolnánk. Amint azt az alaposabb összefoglalók kiemelik, egy dolog, hogy a gépet hordozó Perseverance (Kitartás) marsjáró épségben eljusson a céljához, mert ugyan 1997 óta számos, mikro-laboratóriumként működő jármű ért sikeresen a Mars felszínére, azért ez még mindig a legkomolyabb kihívások egyike, amit az űrkutatás teljesít. A hatvan centi magas szerkezet, amely a Perseverance alsó szektorában repült a leszállásig, először részenként kellett, hogy kiszabaduljon a hordozójától, és amikor saját négy lábára állt, magát a marsjárót gördítették arrébb, hogy a repüléshez szabadon maradjon.

A konstruktőrök előtt eléggé lehetetlennek látszó feladat volt megalkotni a repülőgépet, hogy az a lehető legkönnyebb legyen: az egész, egyébként 85 millió dollár értékű szerkezet másfél kilóra sikerült, aminek része a rotorokat forgató elektromotor, a napelemtábla és az akkumulátor, a repülést vezérlő miniszámítógép is, valamint a fontos érzékelők, beleértve a magasság- és gyorsulásmérőt, a giroszkóp és a kamera, illetve a kommunikációs rendszer, amely másodpercenként ötszáz adatot rögzített illetve közvetített. Kellett is ennyi ahhoz, hogy a „Találékonyság” stabilitását milliszekundumonként érzékeljék, és azt is pontosan tudják, fellépett-e a repülés közben vibráció, és milyen erővel érintette a Mars felszínét leszálláskor a helikopter.

A gépecskének előnyére válik, hogy a marsi gravitáció a földinek csak 62 százaléka, viszont a marsi légkör annyira ritka, mint a földi légkör – a felszín felett harminc kilométer környékén. Mint ismert, a helikopterek földi magassági rekordját egy Airbus-gép tartja, amely néhány percen keresztül volt képes a 8848 méter magas Mount Everest csúcsához felemelkedni. Ráadásul a Mars légköre sokkal instabilabb, mint a Földé, ez nem csak annyit jelent, hogy számítani kell váratlan szélrohamokra, viharokra is: az sem számítható ki pontosan, hogy egy marsi légijármű rotorjai mikor és milyen magasságban mekkora felhajtóerőt képesek termelni. Ahhoz, hogy a gépecske biztosan felemelkedjen, az 1,2 méteres rotorok fordulatszáma 2537 kellett, hogy legyen percenként, ami a földi forgószárnyasokéhoz képest ötszörös sebesség.

Magát a repülést többféle teszt előzte meg, például a rotor működését vizsgálták alacsony és magas fordulatszámon, majd hétfőn az Ingenuity másodpercenként egy méteres függőleges sebességgel szállt fel, mintegy három méteren lebegett és közben végrehajtott egy 95 fokos forgást a függőleges tengelye körül, végül negyven másodperc után eléggé puhán érte el megint a felszínt. 

A NASA úgy tervezi, hogy még négy repülést hajt végre a helikopter, a következő során a gép vízszintes manővereket hajt égre, majd a harmadik repülésen komolyabban eltávolodik a marsjárótól, aztán a negyedik és ötödik, annak függvényében, hogy az első három felszállás hogyan sikerül, még „kalandosabb” lesz, ígéri a program egyik vezetője. A mindenféle más kísérletek mellett érdekes lesz, hogy repülés közben bekapcsolják a rover mikrofonjait is, először halljuk is, mi történik, milyen a hangja, ha egy földi gépezet repül a Mars felszíne fölött.

Az egésznek a hasznáról, túl azon a nagyszerű vívmányon, hogy az emberiség először repül egy idegen bolygó légkörében, ugyancsak sokat beszéltek a NASA és a JPL emberei. A lényeg: ha biztonságosan repülő helikopterek végzik a felderítést, az egyfelől olyan helyszínekről, hegyvidékekről nyújt információt, ahová a Mars felszínén gördülő járművek nem juthatnak el, akár kőzetmintákat is hozhatnak ilyen helyszínekről. Mindenképp sokkal nagyobb lesz a kutatható,  megismerhető terület, és a jövőbeli emberes Mars-expedíciók számára is plusz biztonság, ha egy ilyen repülő szerkezet deríti fel a bejárandó szakaszokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek