Etihad-ünnep, az első Super-Jumbo, az első Dreamliner

iho   ·   2014.12.19. 16:15
cim_6

Tíz A380-ast állít forgalomba a légitársaság

Kettős ünnepet tartott a Közel-Kelet egyik jelentős társasága, a három Öböl-menti nagy egyike. Az Etihad egyszerre mutatta be új szerzeményeit, első kétszintes óriás 380-asát és első nagy hatótávolságú kompozit-építésű Dreamlinerét. A gépeket bizonyos részleteiben már megismerhette a világsajtó, ami most is nagy hangsúlyt kapott, az egyrészt az új megjelenés, másrészt a valóban fantasztikus belső berendezés volt.

A sivatag színeit idéző festés láthatóan mindkét gépen nagyon jól mutat, különösen a farokrész eléggé merész, modern kompozíciója. A belső tér pedig az Etihad ötcsillagos mivoltát hangsúlyozza. Az A380-as teljes felső szintje a prémium-utasokat szolgálja ki, a Residence gyakorlatilag két utasnak szóló háromhelyiséges apartman – hálószoba, nappali, fürdő – külön kiszolgálóval. James Hogan Etihad-elnök szerint a pilótafülke fölé nyúló, eddig nemigen használt  térben is kialakított Residence-lakosztályok gyakorlatilag a business-jetek konkurenciáját jelentik, és noha tízezer dollárnál is bőven fölötte van egy-egy repülésre a bérletük, az első utak jó részére már eladták a Residence lakosztályokat.

A Residence hálószobája

Ezek mögött a „sima” első osztály található kilenc személyre, szintén szeparált, de persze kisebb „lakótérrel”, hűtött minibárral, a felső fedélzet többségét pedig a Pearl Business ugyancsak kellemes és persze szintén ággyá alakítható hetven ülése tölti ki, de az alsó szinten lévő Economy-szektor 415 széke is kellemesebb, nagyobb kényelmet nyújt az átlagnál.

A 787-es, lévén jóval kisebb gép, apartmanokkal nem, „csak” első osztályos kis kabinokkal repül, szám szerint nyolccal, mögöttük a húsz Pearl Business csupa folyosós elrendezésben, szintén ággyá alakítható ülésekkel, ezután következik a 195 székkel felszerelt Economy.

A 787-es két változatából összesen hetvenegy példányt vett az Etihad

Mindkét géppel eleinte teszt-üzemeltetésben repül a társaság, a 380-as Abu Dhabiból először december 27-én Londonba repül. A 787-es néhány hét késéssel áll forgalomba, közelebbről meg nem nevezett kisebb problémák miatt. Utasokkal február elsején teljesíti nyitójáratát Düsseldorfba, majd az év közepéig fokozatosan terjed a hálózat, olyan célállomásokkal, mint Washington, Moszkva és Brisbane.

A légitársaság 2015-ben négy A380-ast és három hosszabb törzsű 787-9-est állít forgalomba, a teljes rendelésállomány a típusokból: 10 A380-as és 71 787-es. Hogan szerint a társaság nem foglalkozik több kétszintes óriás beszerzésével, viszont a Boeing kompozit-típusának legnagyobb flottáját üzemelteti majd, egyébként a légitársaság bevásárlásával érte el a Dreamliner az ezer gépes rendelés-állományt.

A színek kicsit sötétek, de az új egyenruhák is a sivatag világát idézik

Az ünnepségen bemutatták a légiutaskísérők új egyenruháját is, de a közösségi fórumokon ennek nem volt sikere, a hozzászólók többsége meglepően sötétnek találta az amúgy mutatós viseleteket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek