Európa legnagyobb bioetanol-üzemét építik fel Mohácson

MTI   ·   2011.09.30. 10:14

A fejlesztés ezer munkahelyet jelentene a térségben – írta az Új Dunántúli Napló.

A baranyai napilap mai számában írt arról, hogy csütörtöki ülésén jóváhagyta a mohácsi önkormányzat a település és a Pannónia Ethanol Zrt. közötti megállapodást. Ezzel elhárult az elvi akadálya annak, hogy az amerikai–ír tulajdonban álló cég bioetanol-gyártó üzemet építsen Mohácson.

A tervezett beruházás mintegy ötvenmilliárd forintba kerül, megvalósításának határideje 2014. január 15.

Az üzem a cég szerint Európa legnagyobb bioetanol-előállítója lesz, ha elkészül. Az üzem létesítését az önkormányzat is segíti a rendelkezésére álló eszközeivel. Az új munkahelyek mellett évente háromszázmillió forintos többletbevételre tehet szert a város a megnövekedő iparűzési adóból.

A gyár építésén háromszázötvenen dolgozhatnak, elkészülte után pedig hetvenöten találhatnak állásra az üzemben. Közvetve mintegy ezer munkahelyet is jelenthet a beruházás, hiszen az alapanyag, a kukorica előállítói számára is megélhetést kínálhat.

Kapcsolódó hírek