Év végi váltás

iho/repülés   ·   2018.12.25. 13:00
szaudi_fapados0

A december 21-én bejelentett üzlet harminc repülőgép vásárlása mellett húsz gépes opciót tartalmaz. Az állami kézben lévő Saudi Arabian Airlines (SAA) tulajdonolta, 2016 áprilisában alapított flyadeal 2017. szeptember 23-án indította el első járatait. Jelenleg tíz, újonnan vásárolt A320-assal dolgozik, gépei csak Szaúd-Arábián belül repülnek nyolc célállomásra (Abha, Dammam, Jeddah, Qassim, Rijád, Tabuk, Jizan és Medina). A fapados társaság az ország vallási központjait felkereső zarándokokat, illetve a belföldi turistákat célozza meg szolgáltatásaival.

A Saudia-csoport SV2020 átalakulási stratégiájának megfelelően a légitársaság erőltetett ütemű fejlesztését hajtják végre, ennek fontos lépése az ötven gépes, listaáron 5,9 milliárd dollárba kerülő Boeing-flotta kialakítása. A gépeket 189 főre székezik be, csak turistaosztály lesz a fedélzeten. A légitársaság szerint a MAX-ek nem csupán tizenkét utassal többet képesek elvinni, de az egy ülésre eső üzemeltetési költség is nyolc százalékkal alacsonyabb lesz, mint a jelenleg használt A320-asoknál. A derekasan megnőtt flottával már nemcsak a királyságon belüli hálózatot kívánják majd bővíteni, de nemzetközi járatokat is indítanak majd.

Érdemes megjegyezni, hogy a legnagyobb szaúdi fapados vetélytárs, a 2007-ben alapított, szintén állami többségi tulajdonban lévő flynas 2018. november 13-án vette át első Airbus A320neo utasszállítóját. A társaság – lecserélendő a két A319-est és a huszonhat A320-ast, százhúsz példányt rendelt a típusból, az első nyolcvan szárnyai alá a CFM International LEAP 1A hajtóműve kerül. A flynas belföldi járatai mellett Azerbajdzsánba, Egyiptomba, az Egyesült Arab Emirátusokba, Grúziába, Indiába, Irakba, Jordániába, Kuvaitba Libanonba, Pakisztánba, Szudánba és Törökországba repül.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.