Ezért nem járt az 1-es késő délután

Vörös Attila   ·   2023.01.30. 20:05
455_DSCF8021_230130_

Egy vonuló rendőrautó elakadt a Népligetnél a sínen.

Bár a BKK Infó nagyvonalúan csak ennyit ír a késő délutáni eseményekről: „Az 1-es villamos helyett pótlóbusz közlekedik a Közvágóhíd H és a Népliget M között baleset miatt”, fotóriporterünk épp a helyszínen volt (várta a csuklós Credót, ami mégsem jött), és bővebb információkkal, mi több, fotókkal szolgálhat.

Egy vonuló rendőrautó érkezett északi irányból a Könyves Kálmán körúton negyed hat körül, majd ismeretlen okból, az 1A végállomása után lendületből a villamospályán folytatta útját. Lehet hogy egy balesetet akart elkerülni a sofőr? Vagy benézte a sávokat (épp kezdett esni a havas szmötyi)? Vagy azt hitte, hogy le van aszfaltozva itt is a sín, mint a Népliget előtti részen?

Hupsz (fotók: Vörös Attila)

A manővert némi koppanás és erős lassulás kísérte, de ránézésre az autóban nem esett nagyobb kár. Annál is inkább, mert rövid tanakodás után a sínen ment tovább a rendőrautó a Gyáli út felé, ahol azonban a méretes betonpadkát már nem tudta leküzdeni, segtséget hívtak. Kisvártatva be is futott egy tűzoltóautó, de látván, hogy nem náluk van a megoldás, helyet csináltak a fővárosi lopóautónak. Tíz percen belül az is ott volt, és letalpalt a rendőrautó mellett – eközben a közúti forgalom nagyjából zavartalanul mehetett, csak az M5 felé kanyarodó egyik sávot zárták ki a forgalomból.

Itt fogyott el a derék Skoda tudománya

Még egy-két villamos elrobogott a rendőrautó mellett a Népliget felé, de aztán ahogy a BKK is jelentette, leállították a szakaszon a forgalmat, és néhány pótlóbuszt kerítettek. Kelenföld felől 3-4 csuklós ment el, de mire megfordultak, már meg is oldódott a probléma: a darus autó magáévá tette a még mindig szirénázó rendőrautót, és befordult vele az Albert Flórián útra. Itt aztán maga mellé tette a szerencsétlenül járt kocsit.

Szirénázva utazik a szirénázó darus kocsin a rendőrautó

A pálya felszabadult, az első 1-es villamos a Népliget felől 17:54-kor futott be az Albert Flórián úti megállóba – feltorlódott társai pedig nagyjából lámpaváltásonként követték.

Az első 1-es villamos jó háromnegyed óra kiesés után

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.