Farnborough: gyönyörű repülések, nagy üzletek, szuper videók

iho   ·   2014.07.15. 11:35
cim1

Tegnap megkezdődött a nagy show, a Farnborough-i szalon, amelynek délelőttje a fontos bejelentésekkel telt, a délután viszont egy meglehetősen kellemesre sikerült légi bemutatóé volt – és ez így is lesz végig a héten: délelőtt a sajtótájékoztatók és prezentációk, délután pedig az újdonságok a levegőben.

Ami a nagy bejelentéseket illeti, a „legkomolyabb durranás” eddig, mint arról beszámoltunk, az Airbusé volt, ráadásul az A330neo programjának indítására vonatkozó közleményt nem is magán a szalonon hozták nyilvánosságra, hanem néhány órával a megnyitó előtt, hogy még nagyobbat szóljon és – amerikai szakkifejezéssel élve – ez az esemény „vigye el a show-t”.  Ugyanakkor az európai gyártó már felsorakoztathatta az első vevőt is, az amerikai lízingcég, az ALC személyében: Steven F. Udvar-Házy cége még a keskenytörzsű neo-családból is bevásárolt hatvan A321-est.

Bemutatóra startol a 350-es

Ugyancsak az első nap eseménye volt az Airbus részéről egy másik megrendelés, ugyancsak egy lízingcég, az amszterdami AerCap rendelt ötvenet ugyancsak a A320-as neo-családból, hogy milyen megoszlásban, az ennél az üzletnél egyelőre nem nyilvános, vagy talán még nem is állapodtak meg ebben a „részletkérdésben”.

A délutáni bemutató egyik főszereplője szintén Airbus-típus volt: a most berepülés alatt álló 350XWB egyik protopéldánya mutatott be a gyártótól már megszokott, igen meredek és keményen döntött fordulókkal szinesített programot. Az Airbus illetve az Aviation Week nyilvánosságra hozott egy rövid anyagot ennek a bemutatónak a múlt heti főpróbájából: mint jeleztük, valamennyi légi szereplőnek egy igen szigorú bizottság előtt kell előzetesen lerepülnie a programot, hogy azt biztonsági szempontból jóváhagyják.

A videó ezen a repülésen készült: sajnos gyakorlatilag a felszálláson és a leszálláson kívül sok mindent mást nem látunk, pedig érdekes lett volna a további részleteket megfigyelni a pilótafülkében is, illetve zene helyett inkább a pilóták egymás közti eszmecseréjét, a gépet vezető Peter Chandler utasításait hallani, de talán egyszer megszületik egy részletesebb verziója is a filmnek.

Hogy azért legyen fogalmunk arról, mit is repült az új szélestörzsű, arról egy másik szép felvétel már meg jelent a tegnapi bemutató nyomán is, mégpedig egy igen érdekes látószögből, a Farnborough-i 04-26-os, 2400 méteres pálya tengelyében, a 04-es küszöbön túl. Az utolsó, erősen oldalszeles-rátartásos megközelítés különösen érdekes momentum.

Fellépett Farnborough-ban az „ellenfél” is: a Boeing már a második angliai szalonon szakít a korábbi politikájával, és ugyancsak benevezi legfontosabb újdonságait a légibemutatóra. Korábban az volt az amerikaiak filozófiája, hogy: „attól, hogy bemutatják, miként hánytatható meg egy utas egy nagy géppel is, nem lesz kelendőbb a típus a piacon”.  Azonban a jelek szerint most már a Boeing sem mondhat le ezeknek a repüléseknek a hihetetlen propaganda-értékéről, nem elég, ha a gép meggyőző szépségében pihen és mutatja magát a földön. A 787-8-as már repült itt tavalyelőtt, most az új változat, a 9-es mutatkozott be, amelynek első sorozatgyártott példányát a napokban adták át az első üzemeltetőnek, az Air New Zealand-nek.

Az eddig futó 8-as sem volt épp csúnya, de amint a most következő felvételekből látható, a hosszabb törzs rendkívül sokat javított a Dreamliner amúgy is becsülendő esztétikáján. Váratlannak hatott a touch-and-go a program végefelé, még a helyszíni műsorközlő is azt hitte, hogy ebből sima leszállás lesz. De aztán a gép igen meredeken ismét eljött a földtől. Feltehetően annak demonstrálása volt fontos, hogy a hosszú törzs ellenére biztonságosan (tailstrike nélkül) végrehajtható ez a manőver is.

A Boeing is nyilvánosságra hozott egy remek plusz videót, ami még az egyik felkészítő repülésen készült: a helikopterekből készült felvételek különösen izgalmassá teszik a repülést, és érzékelhetővé az ilyen nagy gépekhez képest valóban elképesztő manővereket.

Ami pedig mindkét újdonság esetében szinte elbűvölő, hogy ezeket az utasszállítóktól szokatlan manővereket, valamint a fel- és leszállást milyen halkan, amolyan susogó üzemmódban végzik ezek a méretes, szélestörzsű gépek.

A Boeing is természetesen kihasználta az első napot néhány bejelentésre. Például a keskenytörzsű fronton fontos fejlemény, hogy a gyár megajánlja a vevőknek az újrahajtóművezett 737 MAX 200 személyes változatát, ami az eddigiekhez képest tizenegy üléssel többet jelent. Ez nyilván válasz az Airbus lépéseire, amelyek szintén a keskenytörzsű gépcsalád utasszámának növelésével operálnak, így javítható ugyanazon a gépen, ugyanolyan fogyasztás mellett az adott típus egy ülésre jutó gazdaságossági mutatója. A sűrítés válasz a piaci fejleményekre is, vagyis hogy a keskenytörzsű gépeket egyre nagyobb számban vásárolják azok a diszkont-társaságok, amelyek nem annyira a kényelmet és a szellős kabinelrendezést tartják legfontosabbnak a gépeik üzemeltetésében...

Meredek elemelkedés 787-9es módra

Ami pedig a Boeing üzleteit illeti: a korábbi nemhivatalos információknak megfelelően a Monarch Airlines a Boeing 737 MAX mellett döntött, a flottamodernizálás hatminc gép vásárlását jelenti, ami komoly áttörés az amerikaiaknak, tekintettel a főleg üdülőhelyi charterezéssel foglalkozó társaság eddigi, túlnyomórészt Airbusokból álló flottájára. Egy kisebb lízingcég, az Avolon mind a MAX-ból, mind a Dreamlinerből újabb példányok megvásárlásra szerződött (a korábbiak mellett újabb öt illetve hat gépre). Az Okay Airways rendelése nem nagy, de jelentős: a hat MAX mellett a kínai cég ugyanis a hatalmas ország társaságai közül először vásárolt a keskenytörzsű 737-es család legnagyobb kapacitású, legnagyobb hatótávolságú altípusából, a 737-900ER-ből. Ami ugyancsak növeli az üzlet jelentőségét, az az, hogy ez az első igazi magán-légitársaság Kínában.

A Flightglobal első napi analízisének azonban az az igazi slusszpoénja, hogy a legnagyobb példányszámú egyszeri üzletet nem az európai vagy az amerikai óriás kapta, hanem a feltörekvő brazil: az Embraer modernizált E-Jet E-2 sorozatából a három amerikai regionális légitársaságot egyesítő Trans State Holding ötven E-175-öst vásárol illetve ötvenre jelentett be  opciós lekötést, későbbi finanszírozással.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.