Felfüggesztett fogház a zebrán gázoló autósnak

MTI   ·   2012.04.13. 08:09

Jogerősen egy év öt hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki autójával három gyermeket gázolt el egy vásárosnaményi gyalogátkelőhelyen – közölte a törvényszék elnökhelyettese, szóvivője csütörtökön.

Szabó József 2010 decemberében a sebességhatárt túllépve, lassítás és fokozott óvatosság nélkül közelített meg a város egyik iskolája előtt egy gyalogátkelőhelyet, és elütött három, iskolás korú gyereket – ismertette Nyakó Zsuzsanna.

A balesetben két gyerek maradandó fogyatékossággal gyógyuló, többszörös sérülést szenvedett.

A Vásárosnaményi Városi Bíróság a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt egy év öt hónap fogházbüntetésre ítélte – végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette –, valamint négy évre eltiltotta a járművezetéstől. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Az ügyben másodfokon eljáró törvényszék a büntetés időtartamán nem változtatott, a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidejét azonban három évről kettőre csökkentette. Az indoklás szerint a városi bíróság az általa kiszabott szabadságvesztés tartamához képest a végrehajtás felfüggesztésének próbaidejét aránytalanul hosszú időben határozta meg.

Kapcsolódó hírek