Filmforgatás miatt forgalomkorlátozások

iho/közút   ·   2012.04.23. 08:48

A BKK közleményében közölte, hogy örömmel vett részt a Bruce Willis főszereplésével készülő, A Good Day to Die Hard című film forgatásának előkészületeiben, hiszen a Fővárosi Önkormányzat és a BKK is fontosnak tartja és örömmel látja, hogy Budapest egyre több nagyszabású produkciónak szolgál helyszínként.

A film forgatása miatt hétfőn, valamint május 6-tól 14-ig a Szabadság tér környékén, hétfőn és kedden a VII. kerületben, a Vörösmarty utca Király utca és Wesselényi utca közötti szakaszán, valamint a Jósika utca Csengery utca és Izabella utca közötti szakaszán lesz forgatás. Emiatt a környező utcákat lezárják, a területen belül csak az ott lakók közlekedhetnek gyalogosan, a helyszínt biztosító kísérettel.

A forgatás április 29-én, vasárnap a Városligeti fasorban folytatódik, a felvételek idején a Dózsa György úton néhány perces forgalommegállítások várhatóak. A legnagyobb mértékű korlátozásra május 3-án kell számítani, aznap este 8 órától másnap reggel 6 óráig teljesen lezárják egyebek mellett a Bajcsy-Zsilinszky utat az Andrássy út és az Arany János utca között, a Révay utcát, a Dobó utcát, valamint a Káldy Gyula utca és az Ó utca egy-egy szakaszát.

A forgatás ideje alatt a Bajcsy-Zsilinszky út forgalmát észak felől a Podmaniczky utca–Nagymező utca–Kálmán Imre utca csomópontban, dél felől az Andrássy út–József Attila utca csomópontban terelik el, a 109-es autóbuszok pedig terelőútvonalon közlekednek, így nem érintik az Arany János utca és a Podmaniczky utca megállót.

Az erre közlekedő éjszakai járatok (914, 914A, 950, 950A) ugyancsak ezen az útvonalon tesznek kerülőt. Május 8-án az 56-osok tere Damjanich utca és Dembinszky utca közötti szakaszán lesz filmforgatás, ez idő alatt a 75-ös és a 79-es trolibusz a Váci út és a Jászai Mari tér irányába terelő útvonalon, a Hermina úton keresztül közlekedik. A 74-es trolibusz forgalmát a forgatás ideje alatt néhány percre leállíthatják.

Kapcsolódó hírek