Fókuszban a fejlesztés

Molnár András   ·   2012.02.20. 12:00
Cipolletta_Moretti_Napolitano_1

A brüsszeli tisztújításon a magyar vasút képviseletében Szarvas Ferencet, a MÁV Zrt. vezérigazgatóját választották a szervezet vezetésébe. A térségből Ausztria, Szlovákia, Lengyelország és Románia is képviselteti magát a CER vezetésében.

Moretti elmondta: a 2013 decemberéig szóló mandátuma alatt kiemelt figyelmet fordít az európai vasút piacának egységesítésére, a TEN-T hálózatok felülvizsgálatára, a Strukturális Alapok 2014–2020 között esedékes kifizetéseire, a vasutak pénzügyi szerkezetének és az általuk ellátott közfeladatnak az összhangjára, a fenntartható fejlődés feltételeire, valamint Európa nagysebességű vasúti hálózatára.

Mauro Moretti (balra) az Eurostar vezérállásán<br>(forrás: Wikipedia)

A tisztújítást egybekötötték az „Európai Charta a vasútállomások szociális és közösségi szerepének fejlesztéséért” aláírásával. Ehhez csatlakozott Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős uniós biztos is.

Andor elmondta: „A vasúttársaságok azon törekvése, hogy jobb megoldást találjanak a vasútállomások környékén élő, szociálisan elszigetelt vagy hajléktalan emberek számára, jó példa a nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalására. (...) Örülök, hogy a bizottság támogatni tudja ezt a kezdeményezést.”

A charta aláíróinak száma ezzel az aktussal épp egytucatnyira bővült, a teljes lista: ČD (Csehország), CFR SA (Románia), CP (Portugália), DSB (Dánia), NRIC (Bulgária), NSB (Norvégia) and SŽ (Szlovénia), valamint az első körben a CFL (Luxemburg), FS (Olaszország), PKP (Lengyelország), SNCB/NMBS-Holding (Belgium), és az SNCF (Franciaország).

Mint láthatjuk, a MÁV egyelőre hiányzik a listáról, bízunk benne, hogy nem kell újabb két évet várni hazánk csatlakozására, hiszen útközben mindannyian látjuk: a nagyobb pályaudvarokon komoly kérdéseket vet fel az életvitelszerűen vagy napjuk nagyobb részében (nem foglalkozásszerűen) ott tartózkodók kezelése.

A CER vezetősége hangsúlyozta: a mostani hidegben fokozottan kell figyelni a társadalom peremére szorult emberekre, aktívan kell segíteni őket. A CER tagjainak komolyan kell venni a társadalmi felelősségvállalást, a charta ennek próbál keretet adni.

Forrás: http://www.cer.be/press/press-releases/2300-mauro-moretti-re-elected-as-cer-chairman-commissioner-andor-addresses-cer-general-assembly

Kapcsolódó hírek