Fürkészdarázs-sztori 1.: Volt egyszer egy század

Az idei kecskeméti repülőnapon tízezrek nézték és hallgatták, amint a lengyel légierő két Szu-22-ese gyönyörű repülést mutatott be, tiszteletet parancsoló robajlás közepette. És ez a páros sokakban keltett komoly érzelmeket, ébresztett emlékeket a honi repülőemberek között.

A nyolcvanas évek „szemérmes” kommunikációja óvatosan kerülte a témát: az akkori magyar légierő a nagy, erős, variaszárnyú Szuhojok képében igen komoly csapásmérő képességhez jutott. A század csak a rendszerváltás után mutatkozhatott be a nyilvánosságnak a taszári majd a kecskeméti repülőnapokon – egészen váratlanul gyors feloszlatásáig, és a gépek kivonásáig.

Ez a furcsa sors teszi különösen érdekessé, hogy egykori bázisukon, pontosabban annak közelében, Taszáron nemrég ismét összegyűltek a század pilótái, a műszakiak, a családtagok, hogy emlékezzenek a 101-es századra, a Fürkészdarázs-korszakra. A találkozóról és az alakulat történetéről szóló beszámolót egy sorozat első cikkének szánjuk, reméljük, hamarosan további írásokat kapunk a magyar katonai repülés legpotensebb gépéről, a század életéről, és arról, milyen élmény volt, milyen felkészültséget igényelt ezeket a nagyvasakat repülni – a szerk.

* * *

Harminc esztendővel ezelőtt született meg a 101. Felderítő Repülő Század Taszáron. A század – az elnevezés ellenére – rendkívül komoly csapásmérő képességgel is rendelkezett. Sajnálatos tény, hogy alig tizenkét év aktív szolgálat után a tizenkét Szu-22M3 harci és három Szu-22UM3 kiképző épp csak „serdülő korba” lépő gépeket – nagy részük közvetlenül az első gyári nagyjavítást követően – kivonták a hadrendből.

Szerencsére az a százharminc ember, aki a szervező meghívásának eleget tett és elutazott Taszárra, nemcsak a szomorú véget elevenítette fel, hanem méltósággal megemlékezett az azóta elhunytakról és vidám sztorikat is felelevenített a rendkívül intenzív repülőkiképzéssel és gyakorlatokkal eltöltött időszakból. Köszönhetően Horváth István nyugállományú törzszászlós kitartó és elhivatott szervező munkájának, csak alig néhány volt kollégát nem sikerült értesíteni. Az egykori század közösségének erejére és összetartására jellemző, hogy nagyon sokan részt vettek a keresésben és a fellelt egykori szuhojosok kiértesítésében.

A taszári megérkezés után Balogh Imre nyugállományú altábornagy, a század első parancsnoka köszöntötte a csapatot, majd elhangzott az elhunyt harmincnyolc kolléga neve, magában mindenki felidézhette alakjukat, megidézhette szellemüket. Érdekes színfoltként sikeres internetes kapcsolatot létesítettek Moszkvával, ahonnan Pável Belenyin alezredes köszöntötte a találkozó résztvevőit: annak idején Kunmadarason az 1. Gárda Vadászbombázó Ezred 1. századának parancsnoka, majd 1988-tól az ezredparancsnok repülő-felkészítésért felelős helyettese volt (köszönet az információért Vándor Karesznak - kidedi).

A gárdaezred 1989 nyaráig Szu-17M2-eseket repült. Nem kis büszkeséget okozott, hogy név szerint is megemlékezett a magyar kollégákról, akikkel több gyakorlaton is sikerrel hajtották végre közös feladataikat. Az orosz Szuhojok annak idején Taszárra települve felderítési feladatokat hajtottak végre, „bosszantották” a honi légvédelmet, illetve közös éleslövészeten „pusztították” az ellenséges földi célokat.

Az internetkapcsolat zárása után a század rövid történetét ismertette Iváncsik Gábor nyugállományú őrnagy, aki pilótaként maga is repülhette a nagy vasalót, majd közös múzeumlátogatás és az ebéd következett. A repülőtérre, egykori munkahelyükre, ahová csak lista alapján, gyalogosan mehettek volna be az egykori honvédők, senki se kívánkozott közülük, így a meghirdetett programból ez kimaradt.

Maradtak inkább az asztal mellett az egykori munkatársak és a volt csoporttársakkal, legközelebbi kollégákkal, vagy – ahogy az annak idején a „piros vonalon” is zajlott – vegyes csapatokban beszélgettek, harsányan felkacagva egy-egy múltbéli történésen.

A 101. Felderítő Repülőszázad megalakítása 1983 tavaszán vette kezdetét, L-29 Delfin gépeket repült szolnoki MN1929 jogutódaként. A század állománya a Szu-22 változtatható szárnynyilazású vadászbombázó gépekre a típusátképzést két csoportban, Krasznodárban hajtotta végre 1983 nyarától 1984 februárjáig. A repülőgépek részlegesen szétszerelve novembertől érkeztek meg Taszárra, majd az összeszerelés és berepülés után 1984. áprilisban álltak hadrendbe.

A Szu-17/20/22 NATO-kódja Fitter (Szöcske) volt, első sorban a szárazföldi csapatok támogatására, az ellenséges gépesített lövészek alacsony útvonalon repülve történő megközelítésére, elektronikai eszközeinek felderítésére, lefogására és megsemmisítésére optimalizálták. A beépített NR-30-as gépágyú mellett 4 tonna fegyverzetet hordozhatott, felderítő konténere rögzítette az összes besugárzás frekvenciáját és irányát, valamint képes volt nappali és éjszakai fotózásra, illetve panoráma felvételeket is készíthetett. Elektronikai zavaró konténere „lefogta”, vagy megtévesztette az ellenséges rádió-elektronikai berendezéseket, önvédelmét – a földközeli, terepkövető, nagy sebességű repülésen túl – például infra-csapda töltetek is szolgálták.

Hazai történelme során a század két harci és egy kiképző gépet veszített, a pilóták minden esetben sikeresen katapultáltak. A rendszerváltás után vették fel a Fürkészdarázs nevet, ami egyaránt jól kifejezi a felderítő és csapásmérő képességet.

Az 1996. december 15-i hadrendből való kivonás után a gépek Pápán lettek összegyűjtve, majd egy részük múzeumokba (Kassa, Kecel, Szolnok, Kecskemét) került, egy „szerencsés” még üzemképesen a szolnoki repülő-műszaki képzést szolgálja.

(Folytatjuk)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!