Füst buktatta le a kábeltolvajt

iho/vasút   ·   2012.02.04. 10:53

A tettes még kedd este lopott el összesen több mint egy kilométernyi alumínium-, illetve rézvezetéket Poroszló és Tiszafüred vasútállomások között. Az ellopott fémért tizennégyezer forintot kapott volna, az okozott kár azonban ennél jóval több. Ráadásul tettével a vasúti közlekedés biztonságát is veszélyeztette az elkövető.

A lopás bejelentését követően a füzesabonyi rendőrök arra figyeltek fel, hogy az állomással szemben lévő utcában, az egyik ház udvarán lángok csaptak fel, és csípős, sűrű fekete füst szállt fel. A háznál az intézkedő rendőrök a lángok között megtalálták az ellopott vezetékeket, melyek egy részéről már le volt égetve a műanyag szigetelés, ez okozta az erős füstöt. Mivel a férfi ellen több rendbeli betöréses lopás gyanúja miatt nyomozás folyik, a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, írja a heol.hu.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.