Futóprobléma okozta a lefutást Bangkokban

iho   ·   2013.09.13. 14:00
cim

A Thai Airways HS-TEF lajstromjelű gépe szeptember tizedikén leszállás közben futóműhiba miatt csúszott le a Suvarnabhumi International 19-es balpályájáról, a futók egyike becsuklott, és emiatt a gép hajtóműveiben is kár keletkezett. Az átmenetileg használhatatlanná vált pálya miatt a reptér forgalmában komoly késések adódtak, mert a rossz idő következtében a sérült gépet a reptériek csak napokkal később tudták levontatni a beton mellől.

A baleset ügyében a helyi hatóságok francia és amerikai szakértők bevonásával megkezdték a vizsgálatot, az eddigi hírek szerint a futómű egy rossz vagy rosszul beszerelt alkatrésze okozta a problémát. Az illető részegységre vonatkozóan, amely a futózsámoly rögzítésében és mozgatásában játszik szerepet, az európai repülésbiztonsági szervezet, az EASA már 2011-ben kiadtott egy direktívát, mert kiderült, hogy az illető részegységen a földi tesztek során idő előtti fáradásos jelenségek keletkeztek.

A balesetet szenvedett 330-ast 1995-ben készítette az európai gyártó, és azóta a Thai Airways flottájában repült, és utoljára tavaly vizsgálták meg a futómű ama bizonyos alkatrészét.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek