Gyönyörű kilátások, avagy luxusgépre luxus-ablakot

iho   ·   2016.12.07. 08:45
cim

Az, hogy a pilóták jól kilássanak a gépből, érthetően fontos. Hogy az utasok is, az sem épp valóságtól elrugaszkodott igény, csak épp talán ritkábban teljesül. Látható, hogy a Boeing erre elég komoly hangsúlyt helyez, a Dreamliner például egyebek mellett azzal teszi magát vonzóvá, hogy nagyobb ablakokkal épült, egyébként ez az ablaknagyság elsősorban függőlegesen nőtt meg, tehát magasabbak az ablakok, mint sok más típusnál, és ettől lesz kellemesebb a látvány kifelé, de ettől lehet világosabb is a kabin (igaz, épp ezeket a nagyobb ablakokat lehet elektromos úton el is sötétíteni).

Az igaz áttörés azonban egyelőre a jelek szerint nem a légitársaságoknak szánt „közönséges” utasszállítóknál, hanem az eltérő megoldásokat amúgy is sűrűbben alkalmazó üzleti gépeknél lehetséges. Egyébként itt is tapasztalhatók egyéni formák, a Gulfstream gépei például eléggé messziről megkülönböztethetők fekvő ovális kabinablakaikról.

BBJ Skyview ablak belülről, egyelőre fantáziaképen

Az igazi újdonságot azonban most a Boeing jelentette be: a Dubaiban jelenleg zajló, és a business- és corporate-jetekkel és VIP-gépekkel foglalkozó MEBAA-show alkalmával jelentette be a Boeing és a repülőgép részegységekkel, átalakítással és felújítással, futókkal, jégtelenítőkkel és ablakokkal is speciálisan foglalkozó brit globális cég, a GKN Aerospace, hogy elérhetővé tették a piacon eddig legnagyobb utas-ablakot az amerikai gyártó BBJ-sorozatára. Vagyis azokra a gépekre, amelyeket a Boeing a 737-esekből változtatnak speciális elrendezésű magán- és vállalati illetve VIP-gépekké.

A Skyview Panoramic Window nagysága 1,4-szer fél méter, ami azt jelenti, hogy nagyobb, mint három szokásos 737-es ablak. A Boeing közleménye szerint a szárny mögötti törzs-szakaszon, de mint azt a GKN fantáziarajza mutatja, elhelyezhetők lesznek majd máshol is, például a törzs elején, éppenséggel a szárny előtti szakaszon. Ami talán azért még vonzóbb, mert például a személyes használatra szánt gépeket szívesebben rendezik be úgy, hogy a legértékesebb helyiségek a gépen épp itt, az elülső törzs szakasznál legyenek, ahol a gép jóval csendesebb, a hajtóművek zaja a legjobb szigetelés mellett is itt a legalacsonyabb.

Ezen a fantáziarajzon a törzs elülső és szárny mögötti részén is elhelyezték a panorámaablakot

A különleges ablakokat a GKN Fokker leányvállalata ajánlotta mintegy két éve a Boeingnak, ráadásul a 787-eséhez hasonlóan gombnyomásra elsötétíthető kivitelben: ez a cég készíti és szereli be, a közlemény szerint akár már régebben használatba vett Boeing Business Jetekre is. A 737-es legújabb, most berepülés alatt álló MAX-sorozatának is lesz 2018-tól BBJ-változata, és ez is megrendelhető lesz, külön pénzért persze, ilyen ablakokkal.

Amúgy a GKN foglalkozik Airbusokkal is, tehát gyanítható, hogy ez a valóban gyönyörű ablak-variáció  megjelenthet majd mondjuk az A320-asok hasonló különleges luxusváltozatain, az ACJ gépcsaládon is.

A GKN Fokker sötétíthető változatban is ajánlja

Az ilyen átalakítás vagy beépítés egyébként nem olyan egyszerű feladat, amilyennek látszik, és nyilván ez is magyarázza, hogy eddig a nagy VIP-gépek gyártói nem rendszeresítették ezt a szolgáltatást. Amint azt az iho/repülés egy a repüléstechnikai szakértőtől megtudta, és amint ez a Boeing 737-esek szerkezeti rajzain, vagy akár az épülő, esetleg karbantartás vagy átépítés alatt álló gépek fotóin is jól látszik, a gép szilárdságát biztosító törzskeretek, a kabint úgymond körülölelő fém-idomok a szokásos elrendezésben az ablakok között futnak, pontosabban a törzskeretek közötti burkolat-szakaszokba lehet ablakokat építeni.

Azonban természetesen néhány helyen ezek a törzskeretek nem érnek teljesen körbe, például az ajtóknál, vagy a tehertér nyitható részeinél, amelyek szélesebbek a törzskeretek közti részeknél. Ilyen helyeken a törzs szerkezetét külön kiegészítő elemekkel kell megerősíteni. Ezt a kiegészítő szerkezeti megerősítést kell elvégezni például, amikor egy (kiöregedett) utasszállítót teherszállítóvá alakítanak át, és egy méretes cargoajtót alakítanak ki a gép törzsén. Hasonló szerkezeti munkát kell elvégezni ahhoz is, hogy ezek a valóban csodaszép panorámát kínáló nagy ablakok a BBJ-k utasai számára valóban egyedülálló hangulatot kölcsönözzenek, az ilyen gépeken amúgy is kellemes repüléshez.

Érdekes, ez a mock-up szokásos légitársasági környezetben mutatja a panorámaablakot

Aztán, ki tudja, lehet, hogy lesznek légitársaságok is, amelyek mondjuk az első osztályú utasoknak rendelnek panorámaablakokat a gépeikre. Igaz, ez épp a keskenytörzsűek világában lehet majd ritkább megoldás, merthogy ezeket a madarakat legnagyobb számban azok a társaságok vásárolják, amelyek diszkont alapokon működnek, minél olcsóbban, extrák nélkül rendelik a gépeiket, és nem az a kérdés a számukra, hogy minél szebb legyen az utasoknak a repülés élménye, hanem hogy minél több utast tudjanak egy járattal eljuttatni A-ból B-be.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.