Ha hibádzik a pálya

Melles Kristóf   ·   2011.09.17. 19:12

A Lötschberg–Simplon tengelyen ugyanis a tehervasutak nem tudtak elegendő menetvonalhoz jutni. Az ok nem bennük vagy a svájci karbantartásban keresendő. A Simplon-alagút tüze és az azt követő helyreállítás korlátozzák a kapacitást. Amelyre pedig lenne több igény: a teherforgalmat bonyolító társaságok tizenkét százalékkal növelték igényeiket, sőt a személyszállítás is inkább növelne, mint csökkentene.

A Simplon-alagút kapacitásának csökkenése érzékenyen érintheti az Olaszország és Svájc közötti – egyébként sem megbízhatóságáról híres – nemzetközi személyszállítást. Felvételünkön egy ex-Cisalpino ETR.610-es látható a Simplon-alagút északi bejáratánál fekvő Brigben<br>(fotók: Hörcher Dániel)

A Simplon-alagútnak 2012 eleje és 2014 tavasza között meg kell újulnia. Tehát a kétszer egycsöves, középen átjárási lehetőséggel bíró rendszer négy részlete közül egy mindig zárva lesz, a forgalom félig egy, félig két vágányon folyhat majd. De eljön majd a kritikus időszak 2012 augusztusában és szeptemberében, amikor az alagút közepén található átjárót zárják majd le, így az alagút végig egyvágányúvá válik, kapacitásának kétharmadát elvesztve a trasse.ch számításai szerint.

A Simplon–Lötschberg áruszállítási folyosó egyik legaktívabb szereplője a Crossrail. Meg kell majd küzdenie a menetvonalakért

A benyújtott igények közül 240 esetben zárták ki egymást a menetvonalak. A vasúttársaságokkal folytatott tárgyalások során majd mindegyik esetben sikerült úgy átszervezni azokat, hogy megszűnjön a konfliktus. Ez négy esetben viszont nem jöhetett létre, és ezért a Trasse Schweiz licitre bocsátotta a problémás időszakban elhelyezkedő menetvonalakat. A legnagyobb árat igénylő cég nyerhet, a végleges döntés pedig 2011 októberében várható.

A tehervasutak sérelmezték a Trasse Schweiz eljárását, mert kiszámíthatatlanná teszi és megdrágítja a tevékenységüket.

Kapcsolódó hírek