Ha megütöd, leülöd!

iho/vasút   ·   2023.10.08. 08:40
testkamera

Figyelemfelhívó kampányt indított a MÁV–Volán-csoport a munkavállalói elleni támadások megelőzésére. A szlogen is ütős!

Az elmúlt hónapokban több alkalommal érte súlyos támadás a MÁV–Volán-csoport munkatársait feladataik ellátása közben. A cégcsoport határozottan kiáll munkavállalói mellett, és elítél mindennemű erőszakot. A Csoport október elejétől egy hónapos intenzív figyelemfelhívó kampányt indított, hogy rávilágítson a problémára, illetve nyomatékossá tegye annak súlyosságát – megelőzve a jövőbeni eseteket.

Az elkövetkezendő egy hónapban a társaság a honlapján, közösségimédia-felületein, vállalati blogjában, óriásplakátokon, járművein és autóbusz-, illetve vonatállomásain változatos tartalmakkal próbálja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy az erőszak nem megoldás a nézeteltérések rendezésére. Az autóbuszvezetők, vonatvezetők, HÉV-járművezetők, rendészek, jegyvizsgálók, közfeladatot ellátó személynek minősülnek, bántalmazásuk vagy munkavégzésük akadályozása bűncselekménynek minősül, ezáltal súlyosabb büntetést, akár szabadságvesztést is vonhat maga után. 

Tavaly 175, míg 2023 első félévében pedig már kishíján kilencven személyt ítéltek – akár gyorsított eljárásban – jogerősen szabadságvesztésre a magyarországi bíróságok közfeladatot ellátó személy, például autóbuszvezetők, jegyvizsgálók terhére elkövetett erőszakos cselekedet miatt. Minden ilyen eset feljelentést von maga után. A társaság korábban kezdeményezte a hasonló esetek elkerülésére a rendőrség, az önkormányzatok és a közterület-felügyeletek összefogását. Az említett szervekkel, intézményekkel együtt igyekszik megoldást találni a helyzetre, és azonnali intézkedéseket tesz kollégái testi épségének védelmében, alapítványa pedig – ahogy a korábbi, hasonló eseteknél – természetesen segítséget nyújt a megtámadott munkatársaknak.

A MÁV és a Volán az utasforgalommal érintett területein hozzávetőlegesen 420 helyszínen több ezer kamerát üzemeltet. Az autóbuszok nagy részén fedélzeti kamerarendszerek működnek, amelyek a megelőzésben és a megtörtént esetek felderítésében nyújtanak segítséget. A társaság új autóbuszait már kizárólag kamerával ellátva szerzi be. A MÁV-Start elővárosi motorvonatain, személykocsikon, valamint a belföldi intercity kocsikon egyaránt található kamera.

Ezenfelül a vasúttársaság  jegyvizsgálói már évek óta használnak testkamerát, összesen 169 készülék áll a rendelkezükre, tegyük hozzá, 2021 áprilisában még további ezer ilyen kamera beszerzését tervezték. A Balassagyarmatról, a budapesti Keleti és Nyugati pályaudvarról, Ceglédről, Celldömölkről, Debrecenből, Dombóvárról, Esztergomból, Füzesabonyból, Kecskemétről, Komáromból, Miskolcról, Sátoraljaújhelyről, Szegedről, Szobról, Szolnokról, Tapolcáról, Vácról és Záhonyból induló vonatokon már sikerrel alkalmazzák a készülékeket.

A társasági üzenet tehát egyértelmű: elég volt!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek