Hajótúra Szerbiában: a Reka most már nemzetközi regatta!

iho/hajózás   ·   2016.08.06. 16:15
rekaregatta0

A Magyar Szó tudósítása szerint ez már a negyedik Reka regatta, amely idén első alkalommal nemzetközi program is egyben.

– Hetven kishajón több mint 200 személy tart velünk. Tizenöt nap alatt minden nap máshol kötünk ki, de Szegeden három napot fogunk időzni. Az utazás végén azok, akik kitűntek valamivel a csapatból, szerény jutalomban részesülnek – tudta meg a Magyar Szó Dragana Zorić Stanojkovićtól, Stara Pazova idegenforgalmi irodájának az igazgatójától.

A regattára a legtöbben Belgrádból és Újvidékről érkeztek, de sokan útközben csatlakoznak a csapathoz. A regatta útvonala egyébként minden évben más, de az közös bennük, hogy azokon a helyeken, ahol kikötnek éjszakára, a versenyzők megtekintik a települések nevezetességeit is.

A regatta még hétfőn startolt Stari Banovciból, ahova Szeged érintésével augusztus 13-án érkezik vissza. Két hét alatt a regatta résztvevői a kishajókkal 420 kilométert tesznek meg, tizenhárom állomáson kötnek ki.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek