Hamarosan indul az őszi gyermekvasutas tanfolyam

iho/vasút   ·   2020.09.16. 10:30

Az érdeklődő iskolások már regisztrálhatnak a Gyermekvasút honlapján.

A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasútján idén október 3-án indul az őszi tanfolyam. A négyhónapos képzést követően a gyerekek februárban állhatnak először szolgálatba. A képzés során a tanulókat felkészítik a gyermekvasutas szolgálatokra és a kisvasutas életre. A leendő gyermekvasutasok heti egy alkalommal elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületben, a kisvasút állomásain, valamint a MÁV Baross Gábor Oktatási Központjában. Elsajátítják a vasúti jelzési és forgalmi ismereteket, pénztári szabályokat, tanulnak a környék turisztikai látványosságairól, majd vizsgát tesznek, hogy aztán teljes felelősséggel irányíthassák a kisvonatokat, szolgálják a Gyermekvasutat és főként az utasokat. Természetesen mindeközben az általános iskolájukban is jó eredményt kell produkálniuk.

Október 3-án kezdődik 2020-ban a Gyermekvasút őszi tanfolyama (kép forrása: MÁV Zrt.)

A tanfolyamra azok jelentkezhetnek, akik negyedik, ötödik vagy hatodik osztályba járnak, a tanulmányi átlaguk legalább négyes, a gyermekorvos alkalmasnak találja őket a gyermekvasutas szolgálatra, továbbá a szüleik, iskolaigazgatójuk és osztályfőnökük is hozzájárul a jelentkezéshez, melyet ide kattintva, a Gyermekvasút weboldalán tehetnek meg. A felvétel jelentkezési sorrendben történik. Aki nem jut be az őszi tanfolyamra, a februárban induló tavaszi képzéssel próbálkozhat legközelebb.

Jelenleg közel hatszáz gyermekvasutas rendelkezik a szükséges vizsgával, munkájukat csaknem hetven ifjúsági vezető (korábbi gyermekvasutas) segíti, irányítja. Augusztus végén száznegyven ifjú gyermekvasutast avattak fel. Ezzel sokan talán évtizedekre a vasutas szakma mellett kötelezik el magukat, gyakori ugyanis, hogy a Gyermekvasútnál szerzett élmények, barátságok hatására vagy hivatástudatból a gyerekekből vasutasok lesznek, mások a közlekedési ágazat egyéb területein helyezkednek el.

A jelentkezésről és a tanfolyamról ide kattintva érhető el további információ.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek