Hangok a pilótafülkéből: miért nem sikerült vezetni a gépet?

iho/repülés   ·   2011.08.03. 07:30
af-447_cr_rs

 

Az Air France A330-asának balesetét vizsgáló francia repülési hatóság az előzetes jelentés egyik mellékleteként megjelentette a pilótafülke hangrögzítője (CVR, Cockpit Voice Recorder) felvételének átiratát a gép utolsó perceiről. Erre alapítja következtetéseit  a Flightglobal, a legtekintélyesebb brit repülési portál.

A pontos átirat annyiban jelent plusz információkat az eddig nyilvánosságra hozott adatokhoz képest, hogy egyfelől kiviláglik: a kapitány, aki a turbulens zónába való érkezéskor még a személyzet pihenőjében volt, már nem tudott érdemben segíteni a két első tisztnek, amikor visszatért a pilótafülkébe. Akkor tért vissza ugyanis, amikor a gép már átesett és nagy sebességgel süllyedt, gyakorlatilag zuhant a tenger felszíne felé.

A másik fontos momentum, amit az anyagot értékelő Flightglobal „dermesztően világosnak” minősített, az volt, hogy a gép megmentésével próbálkozó pilóták a többször is megszólaló „stall” azaz átesésjelzés ellenére mindvégig nem hitték el, hogy a gép valóban átesésben van. Ennek következtében „kísérleteik a gép feletti ellenőrzés visszaszerzésére nem is lehettek sikeresek”.

A pilóták a kissebességű repülési tartományból kizárólag a hajtómű teljesítménye révén próbálták kihozni a gépet, és a beszélgetésük egyszer sem érintette a gép állásszögét. Szavaik elsősorban arra vonatkoztak, hogy nem értik, hogy a beavatkozásuk mért nem hozza meg a kellő eredményt.

Mint korábban elmondtuk, a hatósági vizsgálat eddigi megállapításai elsősorban a pilóták hibáit, ezeken keresztül pedig a képzést, elsősorban a nagy magasságú manuális repülési jártasságok hiányát kifogásolták a baleset kapcsán. A légitársaság viszont tiltakozott a vizsgálók pilótákat ért kritikái miatt.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.